Műsort kapott Iszak Eszter az RTL-nél

Iszak Eszter
Vágólapra másolva!
Somogyi Zoltánnal vezet egy stílussal foglalkozó műsort.
Vágólapra másolva!

„Nagyon boldog vagyok, hogy végre bejelenthetem Nektek, hogy mostantól velem is találkozhattok az RTL Klub képernyőjén minden vasárnap délben, mert Somogyi Zoli kollégámmal ketten vezetjük a Stíluskalauz című műsort" – írta az Instagramon.

Forrás: Instagram

Eszter korábban az Origónak elmondta, hogy sokféle műsort kipróbálna, a Comethez hasonló nagy show-k levezetése élőben szintén kihívás lenne neki. „A szívemhez igazán közel egy utazással kapcsolatos formátum állna. Pontosabban egy olyan utazós műsorra gondolok, ami ötvözi az utazást és a zenét. Amikor a VIVA-hoz kerültem, sok körön át kellett mennünk, és az egyikben az volt a feladat, hogy írjuk körbe az álomműsorunkat. Már akkor az volt a fejemben, hogy szívesen megcsinálnám a műsort Zenék a világ körül címmel, és

és a mostani popzenéket, a kettőt összehasonlítanám. Lehet, hogy csak engem érdekel ennyire, mert brutálisan zenefüggő vagyok, ha egy nap nem hallgatok legalább fél órát zenét, akkor minden bajom van. Bízom benne, hogy egyszer megvalósul ez a tervem" – mesélte. A nagyinterjút itt olvashatja.