Véget ér a 12 majom sorozatváltozata

12 Monkeys - Season 1 NUP_166632 12 MONKEYS -- Season:1 -- Pictured: -- (Photo by: Jeff Riedel/Syfy)
12 MONKEYS -- Season:1 -- Pictured: (l-r) Aaron Stanford as James Cole, Amanda Schull as Dr. Cassandra Railly -- (Photo by: Jeff Riedel/Syfy)
Vágólapra másolva!
A Syfy megrendelte a 12 majom negyedik, egyben utolsó évadját, ezzel véget ér a sorozat.
Vágólapra másolva!

A Syfy csatorna megrendelte a 12 majom sorozatváltozatának negyedik szezonját, egyben közölte, hogy az lesz a szériából az utolsó.

A Syfy-t is működtető NBCUniversal Cable Entertainment elnöke, Jeff Wachtel elmondta, izgatottan várja, hogy a sorozat alkotója, Terry Matalas mit talál ki a végjátékra, ha már megkapta a lehetőséget arra, hogy a saját szándéka szerint zárja le a történetet.

Aaron Stanford és Amanda Schull a 12 majomban Forrás: Film Café

Közben kiderült az is, hogy a harmadik évadot rendhagyó módon, három nap alatt leadja a Syfy, a nézők május 19. és 21. között ledarálhatják mind a tíz epizódot.

A 12 majom Terry Gilliam azonos című filmje alapján készült, az első rész megnézése után itt írtunk róla hosszabban.