Kőkemény túlélőshow indult, egy izgalmas csavarral

2017.03.20. 11:37

A Discovery Channel A Kerék című műsorában hat játékos próbál megküzdeni a természeti erőkkel Dél-Amerikában, különböző terepeken, és sohasem tudhatják, hogy mikor jön el éppen a váltás ideje, amikor hirtelen teljesen új környezetbe kerülnek.

A tévés túlélőshow-kkal szembeni gyakori kritika, hogy hosszan mutatnak széllel, viharral dacoló szerencsétleneket, elszánt vagy szomorú tekintetű fickókat, amint szétáznak egy esőerdő közepén, egy sziklaszirt tetején, majd lekapcsolják a kamerákat, és amikor már nem látjuk, az illető egy órával később már egy szállodában szürcsöli a forró teát, és derűsen tréfálkozik a pultoslánnyal.

Kat, Luke, Shon, Lindsay, Josh és Adam

Forrás: Discovery

Az esetek nagy részében ez persze nem így zajlik, de az kétségtelen, hogy az „egyedül a vadonban" nehezen értelmezhető akkor, amikor egy operatőr, egy szerkesztő és egy mindenes bandukol a machetével épp a dzsungelbe ösvényt vágó célszemély mögött öt méterrel. Persze orvos is van a közelben, tán pszichológus is, de egyetlen produkciónak sem lehet célja, hogy meghaljon a szereplője: hírverésnek kétségkívül megfelel, meglenne a sajtónyilvánosság, de nem kicsit sérül a brand, amit a médiacég féltve építget.

Itt még vigyorogva

Forrás: Discovery

Az új műsor hat túlélőjét egy Chile és Argentína közötti 2000 mérföldes, szélsőséges természeti jelenségeket felvonultató területsávban helyezik el, itt kell szembesülniük azokkal a változatosabbnál változatosabb kihívásokkal, amelyeket a kerék oszt ki nekik. Itt összesen nyolc éghajlati zóna található, a legszélsőségesebb és legzordabb körülményeket, váratlan meglepetéseket rejtegetve.

A műsor ismertetője szerint „a leendő bajnokoknak helyt kell állniuk a fagyos pusztaságban, a perzselő sivatagban, a párás dzsungelben és a száraz hegyvidéken is, hogy legyőzhessék önmagukat és a kereket is. Mindegyik zóna másfajta kihívásokkal szembesíti a műsor hat résztvevőjét, így aki helyt akar állni, annak minden tudását be kell vetnie".

Ugyanazzal a csomaggal mindenhol

A résztvevőket külön-külön, egyedül dobják le a kerék egyik zord vidékén, ám mindenki ugyanazt az alapvető túlélési felszerelést kapja: az is, aki a sivatagban, és az is, aki éppen a hideg pusztaságban landol. A realitysorozat játékosainak egyetlen célja, hogy hatvan napon át egyedül teremtsék meg maguknak a túléléshez szükséges feltételeket: készítsenek maguknak menedéket, találjanak élelmet és ivóvizet, és – nem utolsósorban – megvédjék magukat a területen élő állatoktól.

Forrás: Discovery
Forrás: Discovery
Forrás: Discovery
Forrás: Discovery
Forrás: Discovery

Így A kerék alapgondolata egyszerre lehet megváltás és átok is, hiszen bármelyik pillanatban fordulhat a kocka, és más helyzetben, helyszínen találhatják magukat a versenyzők. Ugyanis egy adott jelzésre a túlélőknek azonnal össze kell pakolniuk, és el kell hagyniuk a területet, ahol éppen tartózkodnak és már berendezkedtek, hogy új kihívásokkal nézzenek szembe egy teljesen más helyszínen.

Az ivóvíz a legfontosabb

A kerék nemcsak a különböző éghajlatok próbája, hanem a készségeké is. Minden résztvevő más és más tapasztalattal érkezik a műsorba, Shon például tengerész volt, Kat pedig ápolónő. A legnagyobb kihívást pedig az ivóvíz és az élelem megszerzése jelenti a játékosoknak. Az extrém területeken a túlélők egyik legfontosabb társa a tűz, de mindenkinek meg kell harcolnia érte. Az éhség, a szomjúság, a nagy súlyveszteség és a menedék hiánya testileg és mentálisan is nagy nyomást gyakorol a versenyzőkre.

A kerék először március 19-én, este volt képernyőn a Discovery Channelen.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK