Való Világ-szereplő is megsérült a karambolban

Vágólapra másolva!
Nagy Zsolt, az egykori VV Leo is a buszban utazott.
Vágólapra másolva!

Négyen sérültek meg az M7-es autópályán Tárnok közelében hétfő este, amikor három gépjármű ütközött – közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. A baleset, amelyben egy nyerges vontató, egy kisbusz és egy személygépkocsi karambolozott, a Budapest felé vezető oldalon történt.

A kisbuszban, amelyben a Sláger TV munkatársai utaztak, négy ember súlyosan megsérült. A csatorna tájékoztatása szerint hárman operatőrök voltak, a negyedik pedig a VV Leóként ismert egykori realityszereplő, Nagy Zsolt, aki később több műsorban is megfordult.