Pénteken véget ér a Csak színház és más semmi

Csak színház és más semmi
Vágólapra másolva!
Pénteken már az utolsó részel kerül képernyőre a Csak színház és más semmi második évadja.
Vágólapra másolva!

A Csak színház és más semmi második évadja március 31-én, most pénteken ér véget, de mint Schell Judit korábban az Origónak elárulta, itt nem ér véget teljesen a történet, nyáron elkezdik forgatni a harmadik évadot.

A színház falai közt játszódó történet utolsó részében biztosan lesznek nagy meglepődések, hisz a múlt héten kiderült, hogy a nagy hassal visszatért Lili mindenkinek hazudott állapotáról - hogy miért tette, és ezt hogy fogadják a színészek, valószínűleg a záró epizódból kiderül. Egyelőre ezzel az előzetessel kell beérni a nézőknek, és ugyanitt visszanézhető az első öt rész is.

Forrás: Duna TV