Két szereplőt is kiírtak a Barátok köztből

Barátok közt
Vágólapra másolva!
Két karakter is meghalt a történet szerint.
Vágólapra másolva!

Már napok óta ment a találgatás, hogy Berényi Ágnes férje, Ludwig is ott volt-e a vonaton, ami kisiklott Németországban. Mivel nem találták a sebesültek közt, nagy valószínűséggel a karaktert kiírták, Ludwig a történet szerint meghalt – ezt közölte Attila a pénteki részben Ágnessel, aki sok idő után kezd megnyugodni, talán most már békében élhet tovább lányával. Míg ténylegesen nem kerül elő, Ludwig sorsa kérdéses, de egy darabig biztosan nem lesz képernyőn Zubornyák Zoltán, a karaktert halottként kezelik a továbbiakban.

A hét utolsó adásában derült ki az is, hogy Kristóf apja meghalt – a fiú pont most kezdte felépíteni kapcsolatát apjával, a hírt a testvérétől váratlanul, telefonon kapta.

Forrás: RTL Klub