Nem úgy botrányos, mint ahogy várnánk

Lena Dunham, Csajok, hatodik évad premier
Lena Dunham idén februárban a Csajok utolsó évadának premierjén
Vágólapra másolva!
A Csajok szülőanyjának, Lena Dunhamnek az önéletrajzi könyve, a Nem olyan csaj. Egy fiatal nő útmutatója az élethez akár már két éve ott figyelhet a polcunkon. A sorozat lezárultával azonban megint aktuálissá vált.
Vágólapra másolva!

A Nem olyan csaj magyarországi megjelenését már jócskán megelőzte a híre, hiszen Dunham az Egyesült Államokban meglehetős botrányt kavart azzal, hogy őszintén leírta, milyen érdeklődő kislány volt.

A hiszterizált amerikai prűdek gyerekmolesztálást kiáltottak az olyan sztorik miatt, mint amikor hétévesként bekukucskált egyéves kishúga bugyijába,

hogy aztán kavicsokat fedezzen fel a kicsi vaginájában, vagy amikor már kiskamaszként lefizette a kis Grace-t, hogy nővéri szeretetét kifejezve puszilgathassa (arról már nem is beszélve, hogy Dunham egy olyan történetet is leír, amelyben már tinédzserként magához nyúlt az ágyban, miközben húga a hátához bújva aludt – de a háborgók eddig valószínűleg nem jutottak el az olvasásban).

Lena Dunham idén februárban a Csajok utolsó évadának premierjén Forrás: Jamie McCarthy / Getty Images North America / AFP

A Nem olyan csaj-ban ezeken kívül is találunk még jó pár zaftos sztorit, de ez valószínűleg senkit sem lep meg, aki látott akár egyetlen epizódot az alkotó sorozatából, a Csajok-ból (amelynek ötletgazdája, forgatókönyvírója, legtöbb részének a rendezője és az összesnek a sztárja egy személyben). Csalódni fog azonban, aki frappánsan előadott, gördülékenyen leírt, kerek és szexis kis adomákat vár, amiken nagyokat lehet kacagni – Dunham memoárja ugyanis nem erről szól.

Forrás: Bookline

Annak ellenére, hogy a könyv alcíme az, hogy Egy fiatal nő útmutatója az élethez, sokkal inkább a saját lelke mélyére vezető pszichológiai mélyfúrás, amely nem túl meglepő módon kívülállóknak kifejezetten unalmas lehet.

A Nem olyan csaj-t olvasva kicsit az az érzésünk támad, mint amikor egy fárasztó ismerősünk kéretlen sztorikkal traktál minket (ennek legszélsőségesebb példája a könyvből, amikor a szerző nem kevesebb, mint tizenegy oldalon keresztül ismerteti az étkezési naplóját, azaz annak felsorolását olvashatjuk, hogy miket fogyasztott egy héten keresztül).

A folytatásért lapozzon!