Will Smith szörnyű dolgot művelt egy ollóval

Will Smith a Suicide Squad londoni premierjén
Vágólapra másolva!
A Kaliforniába jöttem sztárja a jelek szerint nemcsak sikeres színész, rapper, szerető apa és férj, de ügyes kezű borbély is. Kéjes élvezettel, saját kezűleg nyisszantotta le ugyanis fia, Jaden fejéről azt a fura képződményt, amit a szintén színész ifjú frizura gyanánt visel egy jó ideje. Az idősebb Smith minden bizonnyal régóta várhatott már erre a percre.
Vágólapra másolva!

A borzalmas tettet a sztár a Facebook-oldalán megosztott posztban meg is örökítette. Az első képen azt láthatjuk, ahogy diadalmasan lerántja Jaden fejéről a bizarr fürtöket, a másodikon pedig azt, hogy azokat saját maga is „felpróbálja".

Még mielőtt azonban kegyetlen apának könyvelnénk el Smith-t, tudnunk kell, hogy a hajvágásra azért került sor, mert a 18 éves srác hamarosan elkezd forgatni egy filmet, amihez nem igazán passzolnak a szőke rasztatincsek.

„Jaden Smith készen is áll a Life in a Year forgatásának első napjára.

– mókázott a sztár a fotók mellett.

A Life in a Year egy 17 éves fiúról szól, aki miután megtudja, hogy barátnője haldoklik, a hátra lévő egy évében megpróbál neki megadni egy egész életet. A 2018-ban érkező film rendezője a szlovén Mitja Okorn, sztárjai pedig Jaden Smith-en kívül Cara Delevingne és Terrence Howard. A Life in a Year egyébként családi vállalkozás lesz, hiszen Will Smith produkciós cége, az Overbrook Entertainment gyártja.