Még mindig feltámadhat a káromkodós sorozat

Deadwood
Vágólapra másolva!
A forgatókönyv már megvan a Deadwood folytatásához, most már az HBO-n múlik, hogy mihez kezd vele.
Vágólapra másolva!

A Deadwood egykori főszereplője, Ian McShane árulta el, hogy a westernsorozat alkotója, David Milch az elmúlt hetekben leadta az HBO-nak a folytatás, vagyis egy kétórás tévéfilm forgatókönyvét.

Nagyjából másfél éve került először szóba, hogy folytatnák az eredetileg 2004 és 2006 között futott, kultikussá vált sorozatot, de azóta nem érkezett semmi hír a produkció háza tájáról.

Ian McShane a Deadwoodban HBO

Ian McShane jelenleg az American Gods-ban játszik, de egy kétórás tévéfilmet még be tudna vállalni, sőt kimondottan szeretne újra a régi bandával forgatni – reméli is, hogy pár hét múlva már Milchcsel cseveghet a részletekről.

A labda most az HBO-nál van, ha nem lesz semmi a projektből, azért őket kell okolni, mondta a színész.