Lebetegedett A Nagy Duett egyik versenyzője

2017.04.20. 13:42

Stohl Luca partnere, Peller Károly, betegen próbál a vasárnapi produkcióra.

Vasárnap este már a negyedik adással folytatódik A Nagy Duett, hétről hétre egyre kevesebben vannak versenyben a TV2 show-jában. Peller Károly és Stohl Luca eddig két alkalommal is a lista végén szerepelt, mint mondták, legutóbb már azt hitték, kiesnek a műsorból.

Forrás: Peller Károly / Facebook

A páros A hegyekbe fönn című dalt adta elő a harmadik adásban, ezzel meggyőzték a zsűrit és a közöséget, szép pontszámokat kaptak.

Már nagyban készülnek a következő adásra, de Peller Károly beteg lett, így nehézkesebb a gyakorlás. Stohl Luca, azt mondta, nagyon jó produkcióval érkeznek majd, és reméli, párja vasárnapra teljesen felépül.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK