Nemi erőszak miatt panaszkodtak a tévézők

Emmerdale
Vágólapra másolva!
Kiakadtak az Emmerdale nézői, miután a brit szappanoperában nemi erőszakot mutattak be igen érzékletesen.
Vágólapra másolva!

Közel száz nézői panasz érkezett a brit médiahatósághoz, vagyis az Ofcomhoz az Emmerdale egyik epizódja miatt, amelyben megerőszakolták a Rhona nevű szereplőt.

Az április 24-én leadott részre már másnap 62-en panaszkodtak, pár nap alatt pedig összesen 99 bejelentés érkezett, az Ofcom jelenleg vizsgálja a kifogásolt jelenetet.

Keményre sikerült a jelenet Forrás: ITV

A megerőszakolt nőt játszó Zoe Henry maga is aggódott egyébként, szerinte túl naturálisra sikeredett a jelenet, nem gondolta, hogy elbírja a képernyő.

"A rendezőnk azt mondta, nem mesélhetjük el félig a történetet, nem rövidíthetjük le, és nem mutathatjuk kevésbé brutálisnak, hiszen amit a férfi tesz, az brutális és szörnyű. Ezért volt szörnyű végignézni is" – mesélte a színésznő.