Négy friss sztárpár is vállalta a kapcsolatát nemrégiben

Met gála 2017, Jennifer Lopez, Alex Rodriguez
Vágólapra másolva!
A hollywoodi szabály szerint egészen addig nem számít hivatalosnak egy kapcsolat, amíg a szóban forgó szerelmespár tagjai nem jelennek meg együtt a vörös szőnyegen. A legutóbbi nagyszabású parti, a Met-gála ugyan New Yorkban volt (hiszen minden évben a híres New York-i múzeum, a Metropolitan ad neki helyet), de attól még természetesen számos hollywoodi celebritás felvonult – többen ráadásul első ízben léptek új szerelmükkel a nyilvánosság elé.
Vágólapra másolva!

A sztár- és divatvilág egyik legfontosabb rendezvénye már a múlt héten lezajlott, de olyan sok pletykálnivalóra adott alkalmat, hogy azóta is hangos tőle a sajtó.

Egy pucérkodó performanszművészen, a Madonnával való találkozástól Madonna-rajongóként teljesen kiakadó Sarah Paulsonon és a Joe Jonast photobomboló Lena Dunhamen kívül a partin számos híresség megjelent, de minden bizonnyal az alábbi friss párok számára bizonyult a legemlékezetesebbnek az este.

Selena Gomez és The Weeknd

Az egykori Disney-sztár és a kanadai énekes (aki állítólag onnan kapta a nevét, hogy még tiniként azt mondta otthon, lelép a hétvégére, aztán soha többé nem ment haza) már tavaly december óta randiznak, de egész eddig csak lesifotók készültek róluk, most először történt, hogy hivatalos esemény fotósainak pózoltak.

Forrás: Nicholas Hunt / Getty Images North America / AFP

A két fiatal kapcsolata ezzel együtt még frissnek számít, és ez azon is meglátszott, hogy a rendezvényen kizárólag egymást ölelve kapták őket lencsevégre, és több romantikus csókot is váltottak az este folyamán. Hogy a nem kevés problémával küzdő egykori gyereksztárnak hogy sikerült révbe érnie, arról nemrégiben itt írtunk röviden.

Jennifer Lopez és Alex Rodriguez

J.Lo szerelmi élete valamiért mindig nagyon izgatta a rajongók fantáziáját, így amikor épp nem az a téma, hogy harmadik férjétől és gyermekei apjától, Marc Anthonytől való válását követően egyre-másra fiatal fiúkkal randizik, akkor a pletykalapok próbálják meg összehozni valakivel, a legtöbbször nem alaptalanul.

Forrás: Dia Dipasupil / Getty Images North America / AFP

Miután a színész-énekesnő cáfolta, hogy a rapper Drake-kel járna, már arról lehetett olvasni, hogy egy Alex Rodriguez nevű baseballsztárral kavar. Utóbbi híresztelés pedig igaznak bizonyult, hiszen a két híresség, szintén a Met-gálán, immár hivatalossá tette a kapcsolatát. A bulvársajtó időközben – a Brangelina, Bennifer és TomKat jelenséghez hasonlóan – még közös becenevet is aggatott rájuk: ők a J-Rod.

A folytatásért lapozzon!