Portugália nyerte az Eurovíziós Dalfesztivált, Pápai Joci is remekelt

2017.05.14. 00:40

2011 óta minden alkalommal továbbjutott a magyar induló a saját elődöntőjéből, idén sem tört meg ez a sorozat, és Pápai Jocit is beszavazták más országok tévézői, szakmai zsűrijei a legjobbak közé. Szombat éjjel, a fináléban a szakmai, zenei zsűriknél a magyar énekes a 17. helyre került, de a közönségnek sokkal jobban bejött az Origo című dal, így Pápai Joci összesítve nyolcadikként zárt a 42 indulóból, ez igen szép eredmény – a kétezres években csak egyszer volt ennél jobb, Kállay-Saunders ötödik helye. Nyert a portugál énekes,második a bolgár, harmadik a moldáv induló.

A szakmai zsűriktől is sok pontot kapott a magyar induló, de csak a 17. helyen szerénykedett. Csak a közönségszavazatokkal tudott bekerülni a top 10-be, és ott viszont meg sem állt az igen jónak számító nyolcadik helyig, ott zárt az Origo című versenydal.

Heteken át az olasz indulót tartották toronymagasan favoritnak, de az első elődöntő után fordult a kocka, és a fogadóirodáknál sorra a portugál énekes került az élre, neki adták a legtöbb esélyt a győzelemre. Végül így is történt, Salvador Sobral a nézőknél és a zenei zsűriknél is igen jól teljesített, megnyerte a dalversenyt, így 2018-ban Portugália rendezi a zenés vetélkedőt. 

Élőben közvetítettük a bulit, alább olvashat hosszabban az eseményekről. Képgalériát itt talál! 

-----------------

00.35. Portugália nyert, a zsűrinél és a közönségnél is ragyogóan teljesített. A magyar csapat, Pápai Jocival az élen, a 8. lett összesítésben, remek eredmény, gratulálunk! Itt a győztes dal: 

Salvador Sobral, a portugál nyertes – galériáért klikk a fotóra!

Forrás: Getty Images/2017 Getty Images/Michael Campanella

00.31. Ausztria nulla pontot kapott a közönségtől összesítve, Ausztrália meg egyet. 10. lett a közönségnél Franciaország, 9. Horvátország, 8. Svédország, 7. Magyarország. Kétszer annyi pontunk van, mint tavaly volt, Freddie szerint. Összesítésben, a zsűripontokat és a közönségszavazást is beleszámítva nyolcadik lett Pápai Joci, ez nagyon szép helyezés! Itt a magyar dal: 

00.25. Nem véletlenül látogatnak magyarok ezrei nyaranta az Adriára, a horvát szakmai zsűrinél Pápai Joci nagyot ment, és az ukrán zsűri is adott 8 pontot, nagyon belehúzott a magyar énekes! 48 ponttal robogunk. A zsűrik szerint Portugália volt a legjobb. Most jönnek a közönségszavazatok.

00.20. Románia szakmai zsűrije nem tette Jocit a top 10-be. Majd talán a közönségszavazás során javít! Magyarországról Tatár Csilla jelentkezett be, a magyar szakmai zsűri is a portugál srácnak adta a maximumot. A szomszédos Szlovéniától egy pont sem érkezett felénk, ez igazán nem volt szép.

00.15. A svájci zenei zsűritől 3 pont Pápai Joci jussa. Az írektől nem kapunk egy árva, huncut pontocskát sem, ellenben a németeknek lesett három, legalább nem nulla ponttal égnek tovább a végén. Grúziában sem fogy majd jól a Joci-cédé, nulla pontot adott a zsűrijük.

00.11. Ausztrália az Egyesült Királyságnak adta a 12 pontját, ami nyilván egy vicc. Az olasz zsűrinek az azeri dal jött be leginkább. A német zsűri 1 darab pontot adott Jocinak, ez is valami – főleg, hogy a németek nulla ponttal kullognak leghátul. 

A bolgár Krisztian Kosztov – képgalériáért klikk a fotóra!

Forrás: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

00.10. Éljen a megbonthatatlan izlandi–magyar barátság! 4 pontot ad nekünk a szakmai zsűrijük, lám, ott még van szakmaiság. De ennél is szebb, hogy a szerb zenei zsűritől 10 pontot kapunk, azaz második helyre tették az Origo című dalt.

00.04. Moldova szakmai zsűrije is adott 1 pontot nekünk, ők persze Romániának adják a maximumot. A spanyol és a német előadó még egy pontot sem kapott senkitől.

Salvador Sobral erősen vezet – képgalériáért klikk a fotóra!

Forrás: Getty Images/2017 Getty Images/Michael Campanella

00.02. Freddie kommentátort erősen meglepi a portugálok fölénye. A görögök Ciprusnak adták a 12 pontot, tudjuk, miért. A litván zsűritől nem kapunk semmit, de az észtektől végre jön egy szerény pontocska. Ezzel 9 pontunk van épp, a portugál már 167-et gyűjtött.

23.58. Norvégiából manóhangú kisfiúk jelentkeznek be, nekünk nem adtak pontot. A spanyolok sem. Ma már ne igyunk sangríát, ne együnk paellát bosszúból! Bezzeg a portugál szomszédnak lepasszolnak 12 pontot. A finn rokonaink zsűrije sem kegyes velünk, nulla pont.

23.56. Köszi, Ausztria! Kaptunk tőlük öt pontot.

23.54. Végre három pont! Köszönet a máltai zsűrinek, ott van hallásuk, úgy tűnik. A macedónok nem adtak nekünk egy mini pontocskát sem. A dánoknak sem jött be Joci nótája, bezzeg a svéd haveroknak adnak tizenkettőt!

23.53. A zsűri szavazatait mutatják, sajnos egyelőre nulla ponttal áll Pápai Joci. A portugál nagyon vezet, második a bolgár fiú.

23.50. Minden szavazat beérkezett, 42 országból lehetett voksolni. Előbb a szakmai zsűrik szavazatait mutatják. A svédektől semmit sem kapunk, az azeri zsűrinek sem tetszett Joci. A San Marinó-i zsűri sem volt gáláns velünk, nulla pontunk van három szavazó csoport után, vezetnek a portugálok.

23.46. A szavazás lezárult.

23.43. Amíg nem történik semmi érdekes, nézzünk pár múltbéli tényt. Régen volt előválogató is, Szulák Andrea és Delhusa Gjon elvérzett ezeken, ők ki sem kerültek. Ez még a kilencvenes években történt, utána feljavultak a magyar indulók. A kétezres években Rúzsa Magdi 9. helye volt, aminek örülhettünk, a ByeAlex-féle 10. pozíció is szép volt, majd jött Kállay-Saunders és a Running. Ő pár percig még vezetett is a végén, végül ötödik lett, ami igen szép eredmény. Korábban Friderikának volt egy 4. helye, de akkoriban még nem tolongott több tucat ország az indulásért. Közben Jamala énekel a színpadon, persze versenyen kívül – még lehet szavazni. 

23.34. A portugál drukkereknek van a legnagyobb zászlajuk, és ügyesen belengetik a műsorvezető mögé. Szolgálati közlemény: Grúziában lesz a Junior Eurovízió, a hardcore fanok már nézhetik is a repülőjegyeket.

23.32. Egy birodalmi rohamosztagosnak öltözött, ukrán Csillagok háborúja-rajongó lány furulyázott és énekelt hosszan a színpadon, az ilyenekért érdemes Eurovíziós Dalfesztivált nézni, ilyen azért nincs a falunapon!

23.25. Semmi nem történik, újra leadnak darabokat a versenydalokból, hogy mindenki megnézhesse, ki is volt az érzelgős, széplelkű dalnok, a hosszú combú nő, a sármos, borostás fickó vagy a jódlizó lányka, akit kiszemelt magának egy órával korábban. Amíg nincs esemény, nézegessünk pár hangulatképet: 

23.15. Sorra leadják a versenydalok esszenciáját, hogy lehessen szavazni, mert ki az, aki emlékszik 26 dalra? Az alábbi képen pedig megnézhetjük, milyen az ukrán humor: 

23.07. Vége a fellépők sorának, most kezdődik a szavazás. Ez jó hosszú időszak, végeredmény éjfél után lesz. Bő két óra show után most lehet pihenni egy kicsit, megy a bohóckodás a színpadon. A francia lány zárta a versenydalok sorát, ő az, a képen: 

23.02. Nincs megállás, a szintén esélyes svéd produkció után itt a bolgár Krisztian Kosztov, 2000-ben született, az egyik legfiatalabb a mezőnyben. A finálé előtt egy nappal a 3. helyen tanyázott a fogadóirodáknál, de semmi eredetit, meglepőt nem találtunk a dalában, álmosító popsláger. Hogy tehették ezt Joci elé az esélyesek között? 

Francesco Gabbani

Forrás: Getty Images/2017 Getty Images/Michael Campanella

22.53. A belga Blanche énekel a színpadon. Egy hete még teljesen esélytelennek tartották, 400-szoros szorzóval lehetett rá fogadni, majd a sikerrel vett elődöntő után felugrott a negyedik-ötödik helyre, az esélyesek közé. Fiatal, csinos, a dala pedig fülbemászó sláger. Show semmi, csak kiállt, és tisztán énekelt, ártatlan arccal, hosszú ruhában. Nálunk dobogós lenne. 

22.47. Minden dalt visszanézhet itt. Most épp a házigazda ukránok vannak soron.

22.44. A német Levina van a színpadon, Rátonyi Kriszta kommentátor szerint neki vannak a leghosszabb lábai a mezőnyben. Egyben azt is megtudtuk, hogy Kriszta anyukája nem engedte őt le az utcára túl rövid szoknyában. Levina amúgy járt Magyarországon két héttel a show előtt, vidám kvízben vett részt Jocival, de nem mondhatjuk el, ki nyert.

22.40. Szimpatikus, fiatal párocska jött Romániából, noha ezt a jódlit nem értjük egészen pontosan, de Szandi biztos értékelné. Mindenesetre bulihangulatot csináltak, és ez is valami.

22.38. A ciprusi fellépő után a román jódli hívei örülhetnek. Már ha vannak ilyenek.

22.33. Lucie Jones jött az Egyesült Királyságból. Nagy-Britannia általában rosszul szerepel, pedig 1957-ben kezdték, és 59 alkalommal indítottak versenyzőt. Tavaly és tavalyelőtt a 24. helyen végeztek, ami blamázs, előtte volt egy 17. és egy 19. helyük – ami az angolok, írek popzenében elfoglalt helyét figyelembe véve – nem túl szép eredmény. Talán ez a lány jobban teljesít.

Itt az azeri lófejű ember

Forrás: Getty Images/2017 Getty Images/Michael Campanella

22.25. A spanyol srácok elődöntő nélkül jutottak a fináléba, virágmintás ingben daloltak, vigyorogva, gitározva, volt valami mediterrán lazaság és bolondság a fellépésükben. Ha kizárólag 14 és 16 év között lányok szavaznának, még nyerhetnének is. Most a norvégok vannak soron, fekete lepelbe bújt, maszkos DJ-vel, szintetizátorossal, velük kisgyerekeket lehetne riogatni.

22.14. Érdekes infó: az első eurovíziós mókára csak hét ország nevezett. Most 42, ebből 26 jutott be a fináléba. Most épp a magyarokat mutatták, vígan lobogtatták a „Joci Papai” feliratú zászlócskát. A görög Demy jön, szerelmes-érzelgős nótára felkészülni, zsebkendőket elő!

22.10. Szusszanásnyi pihenőnk sincs, miután levonult a színpadról az önmagával férfi, majd női hangon duettező horvát úr, már itt is a következő, az ausztrál fiú. Mondhatja bárki, hogy Ausztrália nem egy tipikus európai ország, de csak az lepődhet meg, aki nem látott Eurovíziót – nem először vannak itt a dalversenyen. Aligha kerül a top 10-be, fél perccel a fellépése után már nem tudnánk visszaidézni egy dallamfoszlányt sem. 

22.02. Az azeri produkció különös, szürreális volt kissé, a ballonkabátban vonagló énekesnővel, a létra tetején ácsorgó, lófejmaszkot viselő emberrel. Kell az ilyen is. Most jön Jacques Houdek, déli szomszédunkat, Horvátországot képviseli. Ez sem lesz átlagos kornyikálás!

21.55. Salvador Sobral, a fura portugál művészember a színpadon. „Megfoghatatlan csodabogár” – mondta róla Freddie, és igaza van. Dala lassú, emocionális, óriási esélyes, nem lepődnénk meg, ha nyerne.

21.52. A dán énekesnő, Anja roppant csinos, egy szőke bombázó. A cédéjét azonban nem vennénk meg, noha kétségkívül nagy hangja van.

Pápai Joci

Forrás: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

21.49. Pápai Joci 200 millió tévéző előtt lépett fel, ez óriási dolog – és nem látszott, hogy izgult volna. Sajnos pont utána már az olasz jön, akit első vagy második helyre várnak, tehát óriási esélyes. A dala persze slágeres, ráadásul egy csokornyakkendős gorilla táncol Francesco mellett.

Pápai Joci előadja Origo című dalát a 62. Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében

Forrás: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

21.45. Pszichedelikus előadás volt – summázta Freddie a magyar fellépését. Pápai Joci ügyesen lehozta a neki járó három percet, hibát nem láttunk az Origo című dala közben, minden rendben ment, nagy ovációt kapott.

21.40. Hollandiát három lánytestvér képviseli, fellépésük után a moldáv csapat jött, hegedűvel, szaxofonnal, fekete-fehérben, három táncosnővel. Jópofa, bulis muzsika, bejön sokaknak: a fogadóirodák a show előtt a 9. helyre tették őket. Mindjárt jön Pápai Joci! 

Amy, Shelley és Lisa, a holland lányok

Forrás: Getty Images/2017 Getty Images/Michael Campanella

21.30. Az osztrák srácot az örmény Artsvik követi, ő énekel épp. Nagy hang, keleti dallamok, robotszerűen mozgó táncosnők. Ő az ötödik fellépő, a magyar a nyolcadik lesz, azaz hamarosan színpadra lép.

21.23. A fehérorosz Naviband igen vidám produkcióval rukkolt elő. Egy fiú, egy lány, fiatalok, vigyorognak, jó hangulata van a daluknak, amiből egyetlen mukkot nem értünk, mert a saját nyelvükön énekelnek. Óriási csókban forrtak össze a végén, volt nagy taps. 

Naviband, Belorusszia

Forrás: Getty Images/WireImage/Michael Campanella

21.15. Dinamikus dallal nyitott az izraeli versenyző, a lengyel lány jön. 1987-ben született, gyerekként már csellózott, zongorázott Kasia Mos. Drámai előadás várható!

Imri, Izrael

Forrás: Getty Images/2017 Getty Images/Michael Campanella

21.05. Sorra vonulnak be az idei versenyzők, persze mindenki fülig érő szájjal. Rengeteg néző van a hatalmas teremben, az egy főre eső kis zászlók száma 1,2. 

21.00. Kezdődik a show! Eredmény éjfél után lesz, úgyhogy készítsen be gyorsan félnapi élelmet a tévé mellé.

Forrás: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

20.55. Két éve a magyar Boggie a 20. helyen végzett, tavaly Freddie nagy reményekkel ment ki, de csak a 19. helyre ért be. Idén reméljük, ennél jobb pozícióban végez Joci. A fogadóirodák továbbra is úgy látják, hogy portugál, olasz vagy bolgár győztes ünnepelhet ma éjjel.

20.45. Singh Viki és Szabó Ádám beszélget Tatár Csillával dalszerzésről, lélekről és fájdalomról. „Joci minden pillanatában őszinte fiú. Ez is segít az átszellemülésben” – állapítják meg a magyar indulóról.

20.40. Jocinak nagyon hiányzik a családja, ez derült ki Kijevből. Kállay-Saunders András adomázott arról, milyen volt neki az eurovíziós szereplés: nem izgult különösebben, és meghatotta, hogy a tömeg együtt énekelte vele a Running-ot. Ő amúgy ötödik lett, ennél jobbat csak Bayer Friderika ért el bő húsz éve, negyedikként végzett.

20.25. Este a Március 15. téren, a Kiosk előtt a látogatók kivetítőkön követhetik a felvezető műsor, a 20 óra 30 perckor kezdődő Elővízió, majd utána az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjének adását.

Forrás: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

20.15. A pontszámokat az egyes országok nemzeti zsűrijének szavazata (ez péntek este a főpróbán megtörtént), valamint a tévénézők által az utolsó dal elhangzását követő 15 percben leadott telefonos/sms-es, applikációs voksok összege adja ki. Saját ország előadójára nem lehet szavazni.
A Duna televízió 21 órától élőben közvetíti a döntőt a helyszínről.

Forrás: NurPhoto/Vladimir Sindeyeve/NurPhoto/Str

20.10. Ma rendezik az ukrán fővárosban az 62. Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét, amelyben 26 ország előadója lép színpadra, köztük nyolcadikként a magyar Pápai Joci, Origo című dalával. A fináléban a kijevi Nemzetközi Kiállítási Központban elsőként az Izraelt képviselő Imri adja elő I Feel Alive című dalát. Ezután a lengyel Kasia Mos, a fehérorosz Naviband, az osztrák Nathan Trent, az örmény Artsvik, a holland O'G3NE, a moldovai Sunstroke Project, majd Pápai Joci következik. A további döntős országok: Olaszország, Dánia, Portugália, Azerbajdzsán, Horvátország, Ausztrália, Görögország, Spanyolország, Norvégia, az Egyesült Királyság, Ciprus, Románia, Németország, Ukrajna, Belgium, Svédország, Bulgária és Franciaország.

Előzmények

Pápai Joci A Dal 2017 megnyerésével szerzett jogot arra, hogy kiutazhasson a megmérettetésre. A műsorfolyam során a szakmai zsűri tagjai Frenreisz Károly, Caramel, Zséda és Both Miklós voltak, Joci az Origo című dal nyert. Ez február 18-án történt, közel három hónapja volt tehát Jocinak felkészülni arra, hogy 200 millió ember nézi majd élőben. 

A Dal 2017 nyertese Pápai Joci volt, így jutott ki

Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Az 1981-es születésű énekes Tatán nőtt fel, már gyerekként is érdekelte a zene, az éneklés. Bátyja hatására már négyévesen elkezdett gitározni, dalokat írni, és mint az Origónak korábban mesélte, beleszületett egy autentikus cigányzenekar életébe, amit az édesapja vitt. Bővebben itt olvashat az életéről. 

Csütörtök este tartották a második elődöntőt, a bő kétórás show végén kiderült, hogy Pápai Jociék ünnepelnek Kijevben, mert az énekes bejutott a fináléba. 2011 óta ez mindig sikerült a magyar indulónak, itt írtunk hosszan az elődöntőről.

Több fogadóiroda nyerési esélyeit összehasonlítva úgy tűnik, hogy nem magyar nyertes lesz, hanem olasz vagy portugál, viszont a volt megasztáros legalább bejutott a nagydöntőbe. Tavaly 204 millióan nézték a versenyt, idén is összejöhet ennyi: egy jó szereplés pedig nemzetközi karriert is hozhat, de igazából ez nagyon keveseknek jön össze. A fogadóirodák esélyeiről itt olvashat.