Eurovízió: mely országokból kapta a legtöbb pontot Pápai Joci?

2017.05.14. 11:07

A horvátok imádták az Origo című dalt, náluk a zsűri és a tévéző közönség is első helyre tette.

A 2017-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjéről itt írtunk hosszabban, itt pedig azt elemeztük, milyen különbségek voltak a nézői és a szakmai voksok között. A műsorban azonban a tévézők szavazatait összegezve mutatták, reggelre viszont kiderült, mely nemzetek szerették nagyon a magyar dalt. 

A horvátoktól a maximális 24-et hozta el Joci dala, ezzel hálálták meg déli szomszédaink, hogy nyaranta sok tízezer magyar turista szórja a pénzét a tengernél? A viccet félretéve, a szerb tévénézőknél is első lett Pápai dala, a zsűrijüknél második: szoktunk zsörtölődni, hogy a skandinávok egymásra szavaznak, hogy vannak lokális, etnikai összefogások, török–ciprusi tengely és hasonlók, de látható, hogy a legtöbb pontot mi is a szomszédoktól kaptuk, ugyanis a két említett ország után az ukránok, a románok és az osztrákok értékelték leginkább a magyar versenydalt. Vagyis az az öt ország, amely a legtöbbet adta az Origo című nótára, mind szomszédos. A hatodik, amely leginkább értékelte, Észtország, talán a finnugor rokonság miatt.

Rengeteg fotóért kattintson a képre!Forrás: Getty Images/2017 Getty Images/Michael Campanella

Svájctól, Fehéroroszországtól kapott Pápai Joci még 8-8 pontot, Azerbajdzsánból és Montenegróból meg 7-7-et, de a lényeg, hogy – miközben a szakmai zsűrinél nem aratott – a tévézők nagyon szerették, a legtöbb ország nézői betették a top 10-be.

A legtöbb pont tehát tőlük jött:

24 – Horvátország
22 – Szerbia
12 – Ukrajna
10 – Románia
10 – Ausztria
9 – Észtország
8 – Svájc
8 – Belorusszia
7 – Montenegro
7 – Azerbajdzsán
6 – Hollandia
6 – Izland
6 – Bulgária
6 – Albánia

Köszönjük nekik!

Itt tudja megnézni, ki kinek hány pontot adott, kellemes bogarászást! 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK