Rátonyi Kriszta: Meg sem mertem szólalni, annyira izgultam

2017.05.16. 16:50

Rátonyi Krisztina, a Petőfi TV műsorvezetője a napokban tért haza Kijevből, Freddie mellett ő volt az idei Eurovíziós Dalfesztivál kommentátora. Amikor az eredményre vártak a fülkében a döntő napján, izgatottságában fel se bírt nézni, az ott töltött napok alatt sokat tanult, és rengeteg élményt szerzett, többek közt ezekről mesélt az Origónak. 

Milyen volt az Eurovíziós Dalfesztivál hangulata a helyszínen, hogy érezted ott magad?

Nem is gondoltam, hogy ennyire grandiózus lehet valami. Mikor az ember nézi a tévét, nem látszik, hogy milyen nagy térben zajlik ez az egész, a kamera olyan közelről mutatja az előadókat, hogy olyan, mintha egy karnyújtásnyira lennének. Hatalmas volt, és egyébként az élmény is az. 

Nem lehetett úgy végigmenni a sajtóközponton, hogy ne állítottak volna meg minket Freddie-vel, mindenki felismerte tavalyról, örültek neki. Nagyon kedves volt mindenki, jól fogadtak minket elsőbálozóként, pedig a többség évek óta közvetít a hazájának. A német kommentátornak például ez volt a huszadik dalversenye, ő és más rutinos kollégák is sokat segítettek. 

Fotó: Polyák Attila - Origo

Az indulás előtt meséltél arról, hogy mennyire készülsz, annyit tanulsz, mintha vizsgára mennél. Ennek ellenére volt benned izgalom?

Izgultam, de inkább azért, hogy legyen időm mindezt kamatoztatni. Nagyon kötött időbeosztással zajlik a verseny és az adás, és bele akartam szőni az érdekességeket. Lehetett is érezni, hogy a keddi adásnál még nem nagyon tudtam ezt megcsinálni, csütörtökön jobban ment, a szombati döntőre pedig ráéreztem, hogy mikor mire van idő.  Az első nap idegen volt minden, az ember csak kapkodta a fejét, de az ötödik nap már rutinosan jöttünk-mentünk, tudtuk a dolgunkat.

Milyennek láttad Pápai Jocit a színfalak mögött? Nagyon izgult?

Nagyon becsülöm, ha valaki látja azt, hogy mekkora ajándék az élettől, hogy ilyen lehetőséget kapott. Sokat beszélgettünk Jocival, szóba jött ez is, és mesélte, hogy el se tudta képzelni évekkel ezelőtt, hogy egyszer úgy fog színpadra állni, hogy tízezrek nézik a helyszínen, és százmillióan a tévében világszerte. Ennek nyilván van súlya is, de jó csapat volt körülötte, Freddie például sokat mesélt neki, nem tartotta magában a tapasztalatait. Úgy vettem észre, hogy ez sokat jelentett a számára, hálás volt érte. Nyugodt volt általában, de azért láttam, hogy a fellépések előtt nagyon izgult. 

Fotó: Polyák Attila - Origo

Milyen volt látni, amikor a döntőben az utolsó helyeken kullogott a szakmai zsűri értékelése alapján? Gondoltad, hogy ilyen szép helyre jön majd fel a végére? 

Sejtettük, hogy ez lesz. Bárkivel beszéltünk, vagy csak körbenéztünk a helyszínen, azt a visszajelzést kaptuk, hogy szeretik Jocit. Sokan álltak a külföldiek közül is I love Hungary feliratú zászlóval, és mesélték is, hogy mennyire átjön nekik a dal üzenete. Nem szerettem az esélylatolgatást, de nyilván szóba jött, hogy mit tippelünk. Nagyjából ilyen helyezésre számítottunk. Nyilván reménykedik az ember, hogy még jobb lesz, de reálisnak tűnt a nyolcadik hely. Mikor a döntő utolsó szakaszában mondták be a pontszámokat, fel se mertem nézni, nem mertem megszólalni se, annyira izgultam. 

Freddie beszélt folyamatosan, én ültem mellette, és fogtam a saját lábamat, masszíroztam, és kapaszkodtam. Mikor már csak hat ország volt, és még mindig nem mondták a nevünket, akkor tudtam, hogy nagyon szép helyre fogunk felugrani. Olyan kő esett le a szívemről, hogy onnantól már semmi nem érdekelt, elöntött a boldogság, elmondhatatlan volt ezt a helyszínen átélni.

Mi marad a leginkább emlékezetes a versenyről?

Sok emlékkel tértem haza, a lánykérésen például őszintén meglepődtem, és arra is fogok emlékezni, hogy milyen sokat kellett sétálnunk, míg az aréna egyik pontjából elértünk a másikba. A második elődöntő marad talán a legemlékezetesebb, akkor lépett színpadra Joci, és az a pillanat, mikor kimondták a továbbjutók közt a nevünket. Örömünkben alig bírtunk magunkkal, felpattantunk azon a kis kommentátori helyen, ahol ültünk. 

Fotó: Polyák Attila - Origo

Honnan néztétek végig a versenyt?

A színpad két oldalán, felül ültünk egy építményén, egymás mellett voltak hosszan kommentátori fülkék – ide éppen befért két ember. Volt egy kis keverőpult, két monitor, az egyiken az adás ment, a másikon a fellépők sorrendje. Közben még volt előttünk két laptop, azon volt az adásmenet. Mellettünk a macedón, illetve a lengyel kolléga ült, közel volt a portugál kommentátor is, úgyhogy hallani véltem az ujjongását is, amikor kimondták, hogy Portugália nyert. 

Szakmailag mennyire volt elismerése a munkádnak az, hogy ott lehettél?

Nagyon, és tapasztalás szempontjából is az volt. Televíziózásban már van rutinom, de ilyet még nem csináltam, így nem is tudtam, hogy fogok majd ebben a helyzetben működni. Olyan műsorvezetőnek tartom magam, aki sokat dolgozik az arcával, a metakommunikációs jelekkel és minden egyébbel, és nyilván óriási megkötés, hogy ilyenkor nem látnak a nézők, csak hallanak. Ezt nagyon meg kellett tanulnom. Azért volt ez nagy megtiszteltetés, mert 26 évesen képesnek láttak a feladatra, hogy nemzetközi mezőnyben helytálljak. Gyakorlatilag minden angol nyelven zajlott, sok apróságra kellett figyelni. 

Fotó: Polyák Attila - Origo

Elégedett vagy?

Sok pozitív visszajelzés jött, úgyhogy igen, persze kaptam azért kritikát is. Örültem ezeknek is, mert többségében olyanokat írtak, amiből tudok tanulni. Valakinek nem tetszett, hogy nagy szüneteket tartok, hiányolta a lendületet, de nincs ezzel baj, legalább el tudok rajta gondolkodni. Sokan mondták, hogy ez a feladat annyira összeforrt Gundel Takács Gábor nevével, hogy furcsa volt a mi hangunkat hallani, de nem is akartam, hogy vele hasonlítsanak össze minket. A pár hónapos gyakorlásunk meg sem közelíti az ő szakmai tudását, a célunk csak az volt, hogy elinduljunk mi is ezen az úton. 

Volt személyes kedvenced az előadók közt? Kinek drukkoltál? 

Több is volt, akit nagyon szerettem. Az ausztrál fiú nagyon tetszett, szimpatikus figura is volt. Az olasz Francesco Gabbani itthonról soknak tűnt, nem jött be, de élőben nagyon működött. Néhány nap múlva dúdolgattam a folyosón, úgyhogy bennem maradt, megfogott valamiért. A bolgár fiú dala is jó volt szerintem, a helyezésből látszik is, hogy nagyon működött. Rádiós dalnak bejött a belga lány száma és a norvégoké is.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Elég sokat kiemeltél. Nagy zenerajongó vagy?

Mindig az életem része volt a zene, ének-zenei általános iskolába jártam, sokáig énekeltem is. Annak ellenére, hogy nem én voltam a szakkommentátor, én is meg tudom különböztetni a hamis hangot a tisztától,  meg úgy vélem, az utóbbi évek munkái is komoly rálátást adtak a zenére.

Mennyiben szól majd a munkáról, és mennyiben a pihenésről a nyár? 

Száz százalékban a munkáról szól majd, nem nagyon lesznek szabad időszakaim, egyelőre úgy fest. Most jöttem meg Kijevből, de pénteken indul a Nagyszínpad, abba vetjük bele magunkat, aztán Petőfi Zenei Díjátadó, fesztiválok, Balatoni Nyár, lesznek dolgok gazdagon, de nem bánom, nagyon élvezem most így az életem. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK