Pásztor Anna: Ha négy csaj mászik négykézláb körülöttem, beszállok

2017.05.24. 11:57

Pásztor Anna is vállalta, hogy szerepel a Készhelyzet-ben, az énekesnő kifejezetten szereti a spontán helyzeteket, a műsor pedig egy rémálmát is segített leküzdeni – erről mesélt az Origónak.

A Készhelyzet kamerái előtt már higgadt volt, viszont a várakozás alatt idegesen mászkált fel-alá az öltözőben. "Szeretek meredek dolgokat bevállalni, új területekre merészkedni, melyek kizökkentenek a komfortzónámból. Mivel a műsorba elsősorban komikus embereket, színészeket várnak, elég nagy volt a kísértés, hogy kipróbáljam magam. Egyszerűen muszáj volt beledobni magam ebbe a mély vízbe.

Fotó: Mudra László - Origo

Fel-alá járkáltam, mint egy ketrecbe zárt oroszlán a felvétel előtt, és csak később tudtam meg, hogy a szoba is be volt kamerázva, ahol várnom kellett. Izgatottan vártam, hogy a tettek mezejére lépjek" - mesélte.

A felvétel előtti napon egy tréningen vett részt, ahol találkozott a színészekkel, így hiába voltak más jelmezben és más szerepben, megnyugtatta, hogy ismerősöket lát. "Megérkeztem egy óriási színházi raktárba, ami tele volt több ezer jelmezzel, kellékkel, aztán jöttek értem és elkezdték megcsinálni a sminkem, a frizurám és fel is öltöztettek. Próbáltam kitalálni, hogy ki lesz belőlem, de semmi segítséget nem kaptam. Úgy tippeltem, hogy Drakula vagy Stuart Mária vált belőlem, és nem is jártam olyan messze az igazságtól.

Forrás: Comedy Central

Gyönyörű, veretes ruhát kaptam, méltóságteljes hajat, és beállítottak egy ajtó mögé, ami mögül több száz néző tapsa hallatszott. Azt se tudtam, milyen díszletbe csöppenek és ki vagyok,

ez a szituáció pedig szinte egy az egyben olyan, mint egy visszatérő rémálmom. Nagyon nyomasztó álmom, hogy állok a backstage-ben, körülöttem mindenki nézi a szövegét és készül az előadásra, nekem meg gőzöm sincs, hogy miről van szó. Ez a műsor most totálisan orvosolta ezt" – mesélte.

Forrás: Comedy Central

Élesben aztán a színészek mondatiból, mozdulataiból és a díszletből próbálta megfejteni, hogy milyen világba csöppent.

"Annyira kellett koncentrálnom mindenre, hogy időm sem volt stresszelni. Közben persze óriási szórakozás volt, rengeteget röhögtem. Nekem lételemem a spontaneitás, a koncerteken és a hétköznapokban is."

Nem szereti a skatulyákat

"Nem szeretek kétszer egymás után ugyanazon az úton hazamenni, nem szoktam kétszer ugyanazt a sajtot megvenni, imádok kipróbálni új dolgokat. A családdal is mindig megyünk, sokat költözünk, kell a változás. Ez igaz egyébként rám is, nem szeretem, ha beskatulyáznak. Szeretem magam kiszabadítani az alternatív énekesnő szerepből néha, rózsás miniruhát húzva megyek el a próbára, aztán nagyot néznek a srácok, hogy mi van velem" - mondta.

Forrás: Mernyó Ferenc

"Ha például a koncerten felugrik valaki a színpadra és lassúzni akar, akkor simán benne vagyok, de ha négy csaj kezd el négykézláb mászni körülöttem, akkor beszállok ötödiknek. Én simán kiveszem valaki kezéből a telefonját, míg fényképez, és a számba veszem vagy elfutok vele – erre volt már példa. Meg arra is, hogy feketére festett nyelvvel összekenem az embereket, mikor köztük mászkálok a koncerten. Mindenféle komfortzónát imádok elhagyni" – mesélte.

Ha szeretné látni Pásztor Annát a Készhelyzetben, a Comedy Central 21.30-tól kezdődő szerdai adásában megteheti.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK