Cicciolina: Erotikus filmek után is tiszta a lelkem

Cicciolina
Vágólapra másolva!
Mindent elmondott bírósági ügyéről Staller Ilona Cicciolina.
Vágólapra másolva!

„Ez az egész annyira hihetetlen, hogy beszélni is alig tudok róla. Amikor az ítéletet kihirdették, rögtön potyogni kezdtek a könnyeim. Felvettem a napszemüvegem, de így is látszott, hogy sírok. Nem vagyok büszke rá, de a tárgyalóteremből köszönés nélkül távoztam, és ekkor az ügyésznek már háttal álltam" - mondta Cicciolina a Blikknek.

Mint az megírtuk, Cicciolina biztosítási csalás vádjával állt bíróság elé, és első fokon úgy döntöttek, hogy a pornószínésznő bizony bűnös és egy év börtönre ítélték.

Forrás: tv2

Mint a lapnak mesélte, három hónapig fotózást sem tudott vállalni 2011-ben, mert egy kutyaharapás miatt helyreállító műtétet kellett végrehajtani a kisujján, és utólag derült ki, Olaszországban nem praktizálhatott volna az orvos, aki a rehabilitáció alatt kezelte. "Rágalom, hogy ezt a harapást csak kitaláltam!" - mondta.

„Attól, hogy erotikus filmeket csináltam, nem lehet tiszta a lelkem? Jobb, ha nem is beszélek erről, mert most is felkavar" - tette hozzá, és azt is elárulta, hogy pontról pontra cáfolnak minden vádat az ügyvédjével.