Gaál Noémi: Sokszor elveszítettük a türelmünket

Gaál Noémi
Vágólapra másolva!
Gaál Noémi is Ázsiában járt az elmúlt hetekben, a Vietnamot, Laoszt, Kambodzsát és Thaiföldet átszelő, 5000 kilométeres úton Németh Lajos párja volt. Bár sokszor veszítették el türelmüket, húszéves barátságuk nem sérült.
Vágólapra másolva!

Életében először járt Ázsiában, az utazás kissé szürreális volt számára. "A környezet, a körülmények, az emberek... Ázsia nagyon más, gondolkodtam is, hogy visszamennék-e. Most, hogy leülepedett bennem, azt mondom, igen. Pedig nem nyaralás volt.

nem a türkizkék tengert, a fehér homokot láttuk, nem a napsütést élveztük. Ennek ellenére azt mondom, meg kell nézni! Hiányérzetem maradt, mert úgy érzem, csak ízelítőt kaptam, de az a sok élmény, amely ott ért, kidobott a mókuskerékből, ami a hétköznapi élet, a munka körül forog" -mesélte a Borsnak.

Gaál Noémi Forrás: TV2

A lapnak elmondta, hogy párjával, Németh Lajossal nem volt könnyű dolguk. "Heteken át teljesen más feladatokkal szembesültünk, mint eddig bármikor. Bevallom, sokszor elveszítettük a türelmünket, a feszített tempó így csapódott le, de arra törekedtünk, hogy ne menjen rá a húszéves barátságunk. A végeredmény pozitív lett. Nekiállnék még egyszer. Komoly személyiségfejlesztő hatása van egy ilyen kalandnak."