Dupla résszel vehetnek búcsút a nézők a Profilozók főszereplőjétől

Profilozók
Vágólapra másolva!
Magyarországon eddig soha nem látott részekkel indul a Profilozók hetedik évadja.
Vágólapra másolva!

A Profilozók francia krimisorozat hetedik évadjához érkezik az AXN csatornán. Az új évadban a nézőknek búcsút kell venniünk Chloé Saint-Laurent-től (Odile Vuillemin), a sorozat egyik főszereplőjétől, aki kiváló képességei és különös megérzései segítségével még a legbonyolultabb esetekben is megfejtette a gyilkosok gondolkodásmódját.

Chloé-tól a hetedik évadban Adèle Delettre (Juliette Roudet) veszi át a stafétabotot. A kriminológus a negyedik évad végén és az ötödik évad elején már dolgozott együtt a rendőrökkel, bizonyítva, hogy méltó utódja lesz Chloénak.

Forrás: AXN

A hetedik évad dupla résszel kezdődik, amiben még találkozhatnak a nézők a régi szereplővel, aki kiemelt jeleneteket kap majd.

Aztán az új összetételű csapat egy 8 éves kislány eltűnése után nyomoz, ahol már a Chloé-t helyettesítő Adèle is megjelenik, nem kisebb kavarodást okozva. Adèle első hivatalos ügyében egy, a Halloween napján történt gyilkosságot kell felderítenie, amiben a kiindulási pont egy bohóc, aki épp elhagyja a gyilkosság helyszínét - közölte a csatorna.

A Profilozók első része június 14-én 21 órakor látható az AXN műsorán.