Xantus Barbara újra egyetemista lett, és a válásáról mesélt

Xantus Barbara
Vágólapra másolva!
Új élete is szóba került, tovább képezné magát.
Vágólapra másolva!

„Most megyek egyetemre! Felvettek a Színművészeti Egyetemre, befejezem a színésztanulmányaimat. Ha még jobb színésznek szeretnéd magad, és vonz a műhelymunka, ezt meg kell lépni. Megnőnek a gyerekek, és meg az elmélyülést választom... Mindenből tanulok, szeretek figyelni" – mesélte a színésznő a Fem3 Caféban.

Forrás: Fem3

Hajszíne is szóba került. „Vörös voltam a Família Kft-ben, mert muszáj volt. Azt nagyon nehezen viseltem, rendszeresen fel akartam mondani, annyira nem tudtam magam elfogadni. Utána szőke lettem, majd gondoltam egyet, barnára váltottam. Ez már az a lány, aki voltam" – mesélte.

Forrás: fem3

Új időszak jött el életében, szerinte a válása is arról szólt, hogy a másik ember életét húzta magára, nem erőszakból, hanem azért, mert ő ilyen típus. „Viszont nem éreztem, hogy önmagam vagyok. Szerettem volna megtudni, milyen a saját életem. Az új kapcsolathoz pedig idő kell, mert most nyíltam csak ki" – mondta el a műsorban.