Alig akad már mozisztár, akit ne láttunk volna sorozatban

2017.07.01. 21:04

Az utóbbi évtizedben rengeteg olyan sztár is kipróbálta magát a kis képernyőn, akit azelőtt csak a nagy vásznon lehetett látni, alig akad már olyan nagy név Hollywoodban, akit ne csábított volna el valamilyen tévés produkció. A mozgalom előfutárait, illetve a képernyőn 2005 és 2010 között megjelent színészeket már bemutattuk, most azok közül válogattunk, akik 2010 után vágtak bele egy sorozatba.

A nyolcvanas években még alig volt átjárás a mozi és a tévé világa között: a pályakezdő filmesek ugyan rendre a tévénél kaptak bizonyítási lehetőséget, de aztán az első adandó alkalommal dobbantottak is a vászon felé, és önmaguktól már nem is nagyon tértek vissza a képernyőre.

Robert De Niróval is forog épp egy sorozatForrás: AFP

Ez a helyzet a kétezres évekre változott meg végérvényesen, miután egyre-másra készültek a színvonalas sorozatok, és a színészek mellett egyre több író és rendező is úgy gondolta, hogy a tévé már izgalmasabb, mint a mozi. Jack Nicholsont vagy Gary Oldmant még nem láthattuk a képernyőn,  de például Robert De Niróval is forog épp egy széria, a legnagyobbaknak sem derogál már a nevüket adni egy tévés projekthez.

A bevállalós előfutárokat és a tévében 2005 és 2010 között debütálókat már bemutattuk egy-egy korábbi cikkben, most olyan színészeket gyűjtöttünk össze, akiknek 2010 után indult a sorozata.

Dustin Hoffman

Hamar eltűnt a képernyőről a sorozataForrás: PBS

A kétszeres Oscar-díjas színészt tavaly a Medici: Masters of Florence-ben láthattuk Giovanni Mediciként, de már 2011-ben feltűnt az HBO rövid életű sorozatában, a Befutó-ban. Itt Nick Nolte és Dennis Farina oldalán parádézott, a lóversenyek világában játszódó szériát azonban hamar leállították, miután három ló is elpusztult a forgatás során.

Nicole Kidman

Nicole Kidman a Hatalmas kis hazugságokbanForrás: HBO

Kidmant sokan valószínűleg a BMX banditák című, 1983-as filmben látták először, de két év múlva a tévében, az Ausztrál expressz-ben is komolyabb munkát kapott. Ez után viszont több mint harminc évet kellett várni, hogy ismét sorozatban szerepeljen, idén érkezett meg az HBO-ra a Hatalmas kis hazugságok. A színésznő emellett A tó tükre második évadjában is megjelent, ráadásul ősz hajjal.

Woody Allen

Woody Allen 2016-ban Cannes-banForrás: Jacky Godard / Photo12 / AFP

A mester 80 évesen vágott bele élete első sorozatába, ráadásul a Crisis in Six Scenes-t nemcsak írta és rendezte, de a főszerepét is ő játszotta. A forgatás idején úgy nyilatkozott, hogy minden percet megbánt, amióta igent mondott a projektre,  mivel az új feladat igencsak kimozdította a komfortzónájából. A világhírű rendező utoljára az 1950-es években írt tévére, de akkor sem komplett szériát – emellett állítólag számítógépe sincs, azt sem tudta elképzelni, hogy az Amazon miként adja majd le a produkciót. Kritikánkat itt olvashatja.

Winona Ryder

Winona Ryder párszor összeomlott a Stranger ThingsbenForrás: Netflix

2015 táján nagyon örülhettek a rajongók, hisz az Oscarra kétszer is jelölt színésznő előbb a Mutassatok nekem egy hőst! című HBO-s minisorozatban nyomult, majd megkapta a főszerepet 2016 egyik legmenőbb szériájában, a Stranger Things-ben is – lelkes kritikánkat itt olvashatja a produkcióról.

Drew Barrymore

Drew Barrymore zombikéntForrás: Netflix

Producerként már több sorozatban, például a Charlie angyalai 2011-es – egyébként óriásit bukott – tévés változatában is közreműködött, színésznőként azonban elsőként a Santa Clarita Diet-ben vállalt komolyabb képernyős szerepet. Ebben Barrymore és Timothy Olyphant egy házaspárt alakítanak, akik középosztálybeli, unalmas életet élnek egészen addig, amíg az asszony zombivá nem változik.

John Malkovich 

John Malkovich a Crossbones kalózakéntForrás: NBC

2014-ben még az év egyik szenzációjának tűnt, hogy John Malkovich egy sorozatban játssza el a Feketeszakáll nevű kalózt, de a produkció végül csak egy évadot, kilenc epizódot ért meg. Az utánozhatatlan színész mostanában a drogbizniszbe szállt be, nagyon reméljük, hogy a Humboldt-ból tényleg lesz valami.

Lapozzon, van még pár világsztár, aki a tévében is odatette magát!

Előző
  • 1
  • 2
Következő