Távozott a Barátok közt producere

Szerencsés Gabriella, Barátok közt
Vágólapra másolva!
Rozgonyi Ádám távozik a Barátok közt sorozat kreatív produceri posztjából. Munkáját megbízott kreatív producerként Szerencsés Gabriella veszi át, aki 15 éve a sorozat egyik rendezője.
Vágólapra másolva!

Rozgonyi Ádám kreatív producer két és fél év után átadja a stafétát, mivel a jövőben elsősorban az egyetemi munkáira, valamint saját filmterveire szeretne koncentrálni. A szakember, aki pályája során számos sikeres tévésorozat írói, rendezői munkáit végezte, 2015-ben, Kalamár Tamás producer távozása után vette át a Barátok közt kreatív feladatait.

„A sorozat kreatív produceri posztját úgy vállaltam el, hogy nem adtam fel az addigi tevékenységeimet, ami természetesen komoly egyeztetést jelentett. Mostanra, a feladatok mennyiségének tükrében és a végeredmény tökéletessége érdekében meg kellett hozni a döntést egyik, vagy másik mellett" – kezdte Rozgonyi Ádám. Vele hosszabb interjút készített az Origo, itt olvasható.

Rozgonyi Ádám sok más munkája miatt felmondott Forrás: Nagy Botond

„A tanítást továbbra sem szeretném feladni, és az egyetemen immár több szak vezetőjének kinevezve, a jövőben nem tudnám lelkiismeretesen elvégezni a sorozatbeli feladataimat, az pedig nem lenne helyes, ezért hosszas megfontolás után megszületett ez a döntés. Mivel a stáb most nyári szünetre megy, így

A pihenés után, július végén, már Szerencsés Gabriella viszi tovább a feladatokat. Nagyon örülök a stábbal eltöltött tartalmas és eredményes időszaknak, sok sikert kívánok nekik a továbbiakban is!" - mondta a távozó kreatív producer.

Régi kolléga az új főnök

Rozgonyi Ádám posztját megbízott kreatív producerként Szerencsés Gabriella veszi át, aki a Barátok közt kezdete óta a sorozat munkatársa. Kezdetben vágóként, majd az elmúlt 15 évben rendezőként erősítette a stábot. Többek között ezért is esett rá a választás, hiszen komoly „helyismerettel" rendelkezik, valamint az évek során bizonyította kreativitását és tehetségét. Véglegesítéséről később döntenek – közölte az RTL Klub.

Szerencsés Gabriella, az új vezető Forrás: RTL

„Egyrészt megtisztelő az, hogy felajánlották ezt a pozíciót, másrészt hatalmas kihívást is jelent olyan elődök után, mint Kalamár Tamás és Rozgonyi Ádám. Úgy gondolom, hogy jó viszonyban vagyok a stábtagokkal és a színészekkel is, hiszen évek óta együtt dolgozunk, ismerjük egymást, ami komoly előnyt jelent. Az évek alatt azt is

A munkám során arra szeretnék törekedni, hogy a Barátok közt értékeit megőrizve tovább növeljük a sorozat nézettségét és szélesebb nézői rétegekben tegyük még népszerűbbé" - mondta Szerencsés Gabriella a Barátok közt megbízott kreatív producere.

Ha érdekli, hogyan készül a Barátok közt, ezt olvassa el!