Kálmán Olga helyett Csintalan Sándor lesz a műsorvezető

Kálmán Olga: "Már nem vagy nő" - Szily Nóra kedvencei
Vágólapra másolva!
Csintalan Sándor fogja vezetni a napi esti beszélgetős műsort Simicska Lajos tévéjében, a Hír TV-ben. A vezérigazgató-helyettes állítása szerint csak ideiglenesen, és amikor két hét múlva Kálmán Olga befejezte a nyaralását, akkor visszajön.
Vágólapra másolva!

Kétségtelenül, sok helyről lehetett azt hallani, hogy Kálmán Olga nem jön vissza. A rossz nézettség ugyan indokolná a váltást, hiszen a Hír TV munkatársai között is rendszeres téma, hogy rengeteg pénzt kifizetnek az előző munkahelyén már megbukott műsorvezetőnek, és van, hogy fele annyi nézője sincs a műsorának, mint a nagyjából azonos időben adott, hasonló beszélgetős műsornak az ATV-n. (Magyarázatot nem nehéz találni: a szintén ellenzéki attitűdű ATV-n a műsor nem Jobbik-propagandából áll, a műsorvezetők pedig valódi kérdéseket is feltesznek).

Kálmán Olga Forrás: MTI/Honéczy Barnabás

De a rossz nézettségnél sokkal fontosabb szempont a feltétlen lojalitás a gazdához, a Jobbik-támogató Simicska Lajoshoz. A hirtelen haragú, erőszakos, kíméletlen milliárdos nem tűr ellentmondást. És ezt Kálmán Olga pontosan tudja. Vona Gábortól Jobbik-szóvivőig a párt minden politikusa példátlanul elégedetten sétálhat ki a stúdióból. Ebben a tekintetben Kálmán Olga sohasem hibázik. Nem kockáztat. Feltehetően családtagjaik körében sem veszi körül Vonáékat nagyobb szeretet, rajongás, vagy mondhatni hízelgés, mint nála.

Ami viszont érdekes: a helyettesítő személye. Csintalan Sándor, az egykori politikus, aki saját bevallása szerint is barátja Simicska Lajosnak. Őszintén azt kell mondanunk: ez Csintalan részéről még korrektnek is mondható, hiszen nem kezd hazudozni, hogy így független, úgy újságíró, amúgy a sajtószabadság hőse, satöbbi, satöbbi.

Csintalan Sándor Forrás: atv.hu

Csintalan az, ami. Vagyis szereplése barátja televíziójában önmagában még logikus is. De ami ezt érdekessége teszi, hogy Simicska ezek szerint úgy gondolja, hogy a vezető, napi politikai műsort egy hozzá közel álló, tökéletesen megbízható embernek kell vezetnie. Ez pedig egyenlőség jelet tesz Csintalan és Kálmán Olga között, pontosabban, komikusan leleplezi Kálmán Olgát. A gazda, Simicska Lajos fejében Kálmán Olga ugyanolyan megbízható fegyverhordozó, mint Csintalan (sőt, Csintalant nem is kell fegyverhordozónak minősíteni, hiszen ő nem a táskáját viszi a milliárdosnak, hanem valóban jóban vannak).

Simicska Lajos Forrás: Origo

Simicska ugyanannyira megbízik Kálmán Olga feltétlen lojalitásában, mint barátjában, Csintalan Sándorban. És a műsort nézve, ezt Simicska joggal gondolja így.