Csondor Kata: A zene olyan, mintha vízen úsznék

Vágólapra másolva!

Schubert Évával, Csala Zsuzsával, Szerencsi Évával, Balázs Péterrel játszott egy színpadon, onnan hívták szinkronizálni a Pannónia Szinkronstúdióba: hangja mára egybeforrt Scarlett Johanssonéval. Sokkal közelebb áll hozzá ma már az éneklés és a zene, melyet saját albuma és a 2017-es A Dalban előadott szerzeménye is bizonyít. Ezekről és még sok másról beszélgettünk Csondor Katával.

Origo

Vágólapra másolva!

média Csondor Kata tévé

Táncol, énekel. Milyen műfaj áll önhöz közel?

Minden tánc alapja a balett, minden éneklés alapja a klasszikus hangképzés. Tánc területén a modern tánc lett a kedvencem, pedig évekig step-táncoltam, zenében pedig a szívem csücske a soul, a jazz és az R&B – tehát minden olyan műfaj, ami Magyarországon rétegközönségnek szól. Musicalek terén a Chicago és a Kabaré állna közel hozzám, mert ezek is inkább ezt a zenei stílust képviselik.

A Kabaré főszerepét 17 évesen eljátszottam Földessy Margitnál

– azt mondjuk visszanézném! Zeneileg egyébként rengeteget tanultam a nagy előadókat figyelve. Ella Fitzgerald, Whitney Houston azok a dívák, akik belül nem azok, és igazán őszinték tudnak lenni a színpadon. Potyognak a könnyeim, miközben nézem őket, és azt gondolom, hogy ők tanítanak igazán. Meg persze édesanyám, aki szintén nagyon jól énekelt. Tőlük szívtam magamba a zene szeretetét.

Mi inspirálja, amikor énekel?

Mindenki azt mondja, hogy ez az egész arról szól, hogy a közönségnek adunk valamit, és ehhez hasonlók. Szerintem ez részben van így. Akiben előadói véna van, elsősorban önmagából szeretné felszínre hozni a benne munkálkodó dolgokat. Az inspirál valójában, hogy a bennem lévő érzelmeket kihozzam magamból,

megvalósítsam, kiénekeljem, kitomboljam.

Ugyanez van, amikor valaki zenét szerez, akkor is a saját tapasztalataiból, fájdalmából, öröméből akar megalkotni egy művet. Persze, ha nem felkérésre dolgozik. És ezután csodálatos, ha eljuthat az emberekhez és pozitív visszajelzést küldenek.

Milyen gyakran és hol láthatja önt a közönség?

A fellépéseim gyakorisága nagyon változó. Legközelebb augusztusban a Szarvasi Vízi Színház záró gáláján leszek meghívott vendég, élő zenekarral. Nagyon szeretem az ilyen felkérést, mert én állítom össze a műsort. Ezenkívül szerencsére nagyon sok énekes televíziós felkérést kapok.

Egyik legismertebb dala a 2009-es „Add tovább”, ami az első lemeze, a „Hóban ébred... az ünnep dalai”-nak egyik fő száma. Hogyan született a dal és az album?

Ez egy olyan kis csoda, amire hazánkban nincs példa, de talán máshol sem. A sikerdalok ritkán születnek így. Mint szinkronizáló színész, reklámokat is szoktam mondani. Az egyikhez énekelni kellett és a megrendelő mobilszolgáltató kért tőlem egy demót, majd felkértek, hogy énekeljem el a reklámban a dalt, ami egyébként csak pár sor volt. Nem sokkal később hívtak, hogy

akkora sikere lett és olyan nagy a nézői nyomás, hogy meg kell írni a teljes dalt.

Ehhez az eredeti dalrészlethez is Madarász Gábort és Szabó Ágnest kérték fel szerzőnek, engem pedig, hogy elénekeljem – két héttel karácsony előtt. Így született az „Add tovább”. A mobilszolgáltató kitette az oldalára és pár nap múlva már nyolcvan YouTube-videó született belőle, mindenféle karácsonyi képekkel. Ők számolták.

Egy évvel később már egy teljes dalra kértek fel minket. Ez volt a „Fényből szőtt új világ”, ami sokaknak jobban tetszett, mint az első dal. Így már volt két karácsonyi dalom, én pedig

világéletemben szerettem volna egy karácsonyi albumot.

Úgyhogy bele is fogtunk. Többek között két dalt írt szöveggel és zenével egy kedves színész kollégám Bácskai János, kettőt pedig én, szöveggel és zenével. Egy jazz duettet a fantasztikusan tehetséges Gájer Bálinttal énekeltünk fel. De Demjén Ferenc feldolgozás is került rá. Így született a lemez, ami egy évvel később Fonogram-jelölést kapott, úgy, hogy én voltam a kiadója.

Mennyi fogyott belőle?

Nem tudom, nem számoltam. A mai napig nem tudom, hogy nullán vagyok-e vagy sem. Én ezzel nem foglalkozom. Egyáltalán nem anyagi szempontokat nézek, úgyhogy lehet, hogy ráfizettem, de ez engem nem érdekel. Biztosan fogyott, mert a Fonogram-jelölés eladott példányszám alapján is jár. Talán elmesélhetem, hogy Auth Csilla barátnőm azt mondta, hogy ebből az albumból annyit adtam el három hónap alatt, mint ő a negyedik albumából egy év alatt.

Indult a Dal 2017-en a „Create” című számával. Miért ezt a számot választotta? Fel volt készülve rá, hogy nem ön jut ki?

Semmilyen ambícióm nem volt, de gondoltam, beküldök három dalt, és lesz, ami lesz. Az egyik csak demó volt és pont azt választották ki: ez volt a „Create”. Álmomban nem hittem volna és a mai napig egy kisebb fajta csoda, hogy egyáltalán bejutottam, mert ide az előadók csak nagy kiadóval és menedzsmenttel a hátuk mögött juthatnak be. Még annak is volt kiadója, aki életében először volt színpadon. Ehhez képest, a körülményeket tekintve, teljesen várható volt, hogy hol fogok kiesni.

Fontosabb önnek a zene és a tánc a színészetnél?

Egyre fontosabb. Hozzáteszem, Magyarországon általános értetlenség fogadja, ha valaki egyszerre színész és táncos, vagy színész és énekes, vagy énekes és táncos. Pedig a kettőt – vagy többet – ugyanolyan gyönyörűen, alázatosan és profin lehet egyszerre is csinálni, ahogy Amerikában például. Itthon egyedül Galambos Erzsi jut eszembe, aki tökéletes mindhárom területen. Peller Anna például pont mondta egy közös tévéműsorban, ahol együtt voltunk, hogy mind a kettő egyformán fontos számára. Nekem viszont most már egyre inkább a zene irányába tolódik a választás.

Miért?

Mert ez a legszabadabb, legelengedettebb dolog, amit csinálhatok. A színészet, vagy a szinkronizálás nagyon jó, mint előadói tevékenység, de én a zenében, az éneklésben tudom legjobban átadni magam, belerakva az érzelmeimet, az elmémet, a kifejezőeszközeimet.

A zene megteremt egy hangulatot, míg a szinkronban nekem kell létrehoznom a megfelelő lelkiállapotot.

A zene viszont olyan, mintha vízen úsznék. Ráfekszem és elengedem magam. Emellett, a szinkronban azt és úgy kell csinálnom, amit valaki már valahogy megcsinált, eljutva így az ő lelkiállapotába, tehát sokkal nehezebb, több alázatot, másfajta koncentrációt igényel. Ezzel szemben a zenében sokkal szabadabb vagyok, ezért sokkal nagyobb élvezetet ad nekem.

Azért ne hagyjuk ki életének ezt a részét sem, hiszen 11 éves kora óta szinkronizál. Hogy tanulta meg a szakmát?

Lakner bácsi gyerekszínházában játszottam Schubert Évával, Csala Zsuzsával, Szerencsi Évával, Balázs Péterrel egy színpadon. Onnan hívtak többünket szinkronizálni a Pannónia Szinkronstúdióba. Egyre többet mentem – iskola után – és szépen, még a régi technikával – nagy vásznon látva, füles nélkül – tanultam meg szinkronizálni.

Milyen szinkronszerepre emlékszik vissza a pályája elejéről?

Egy Julianna című csehszlovák filmre, amiben én voltam a címszereplő.

Ön volt Chloe Sullivan magyar hangja a Smallville című sorozatban. Milyen emléke fűződik hozzá?

Az volt az a sorozat, ami a leghosszabb ideig tartott, legalább tíz évig csináltuk, mindig jöttek belőle újabb részek. Nagyon szerettem azt a karaktert. Azt mondják, kicsit hasonlítottam is rá. Ehhez kapcsolódó emlékem, hogy

énekesként akkoriban a Magyar Rádió márványtermében debütáltam,

az akkori Petőfi Rádióban, élő egyenes adásban a Stúdió 11-el, mert bekerült a „Night and Day” című feldolgozásom a szerkesztőkhöz. Ma is büszke vagyok rá, hogy a zenekarvezető, Dobsa Sándor, azt hitte, hogy ezt egy fekete énekesnő énekelte külföldről – mert akkoriban nem énekeltek Magyarországon angolul –, a műsorvezető, Tarnai Kiss László pedig úgy konferált fel, hogy Chloe Sullivan magyar hangja. Tehát még ő is nézte!

Az interjúnak nincs vége, lapozzon a 2. oldalra!