Meglepő helyen riogat Az ördögűző rendezője

Az ördögűző The Exorcist
Vágólapra másolva!
Az ördögűző rendezője, William Friedkin nem akárhol kapott vendégszerepet, a Simpson család halloweeni különkiadásában riogatja majd a nézőket.
Vágólapra másolva!

William Friedkin is benne lesz a Simpson család hagyományos halloweeni különkiadásainak következő darabjában, az október 22-én érkező Treehouse of Horror-ban.

A legendás rendező a MMM... Homer című fejezetben egy orvosnak kölcsönzi a hangját, aki elvileg azért érkezik Springfieldbe, hogy megállítsa Homer önpusztítását – hősünk ugyanis önmagát kezdi el enni, amikor elfogy otthon a kaja.

William Friedkin egy tavalyi mesterkurzuson Forrás: AFP/Anne-Christine Poujoulat

A hagyományosan három fejezetből álló Treehouse of Horror másik szegmensében már valószínűleg Az ördögűző is helyet kap, miután Exor-sis a címe, és a horror sorozatváltozatának egyik főszereplője, Ben Daniels is közreműködik benne.

A Simpson család október 1-jén induló, huszonkilencedik évadjában más vendégszereplőkre is számíthatunk, Ed Sheeran a Kaliforniai álom paródiájához kölcsönzi a hangját, Nikolaj Coster-Waldau pedig vélhetően saját Trónok harca-beli karakterét, Jaime Lannistert fogja kifigurázni.