Felszedett pár kilót a visszatérő sorozatsztár

Smallville
Vágólapra másolva!
A Smallville egykori főszereplőjét, Tom Wellinget hat éve nem láttuk a képernyőn, de most újra munkába állt – nézze meg, mennyit változott!
Vágólapra másolva!

Tom Welling a Smallville vége, vagyis 2011 óta csupán három filmben szerepelt, a képernyőn egyáltalán nem láthattuk – egészen mostanáig.

A színész a Lucifer harmadik évadjában vállalt munkát: egy rendőrt fog játszani, aki sok mindenben szöges ellentéte Lucifernek (Tom Ellis), ám nem kevésbé sármos, mint ő, így Deckerrel (Lauren German) kapcsolatban számíthat a címszereplő ellenszenvére.

Tom Welling a Smallville egyik promóképén Forrás: WB

A színész már elkezdett forgatni, az Entertainment Weekly szerzett is két képet arról, hogy miként néz ki a szerepben. Itt megnézheti.

Welling egyébként már korábban megpróbált visszatérni a képernyőre, a Section 13-ben egy egykori CIA-ügynököt játszott volna – ebből a projektből azonban nem lett semmi, a CBS a pilot alapján nem rendelt belőle sorozatot.