A világsztárokat is riogatják néha a szellemek, fura kísértetek

Miley Cyrus
Vágólapra másolva!
Akadnak a sztárvilágban páran, akik nemcsak hogy hisznek a szellemekben, de állításuk szerint találkoztak is már kísértettel. Cherre a halott férje, Susan Boyle-ra néhai édesanyja vigyáz, Jessica Albát viszont egy éjjel megtámadta valami, és Miley Cyrusnak sincsenek jó emlékei egy ismeretlen kisfiú szelleméről.
Vágólapra másolva!

Cher

Forrás: AFP/2013 Getty Images/Frazer Harrison

Az énekesnő úgy véli, halott férje, Sonny Bono szelleme még mindig vigyáz rá, van ugyanis egy lámpája, amely néha anélkül is ki szokott gyulladni, hogy be lenne kapcsolva. Cher amúgy is kedveli a kísérteteket, egyszer azt nyilatkozta, hogy jobban, mint jó néhány embert.

Megan Fox

A színésznő egy mexikói forgatáson futott bele szellemekbe, legalábbis ő úgy gondolja, azok műve volt, ami történt a hotelszobájában. Reggel 7.30-ra kért reggelit, de már hét órakor hallotta, hogy begördítik az előtérbe a kis kocsit, és kávét öntenek egy csészébe. Akkor arra gondolt, hogy a kávéja ki fog hűlni, mire fél óra múlva érte megy, de amikor fél nyolckor kiment, a kocsi meg a kávé nem volt sehol – ekkor csöngetett csak a valódi szobaszerviz.

Forrás: Imaginechina/Cao Ji

Gondolhatnánk azt, hogy Fox csak álmodta az egészet, a bébiszitter azonban ugyanazt hallotta, megkérdezte a reggelinél a színésznőt, hogy miért jött a szerviz fél órával előbb.

Jessica Alba

Forrás: Matt Winkelmeyer / Getty Images North America / AFP

A színésznőnek 17 évesen volt egy szörnyű éjszakája, még a szülei régi házában érezte egyszer csak azt, hogy valami lenyomja őt az ágyra. "Fogalmam sincs, mi volt az. Nyomást éreztem, és nem tudtam felkelni, nem tudtam sikoltani, nem tudtam beszélni, nem tudtam semmit sem csinálni" – mesélte, hozzátéve, hogy valaki vagy valami biztosan volt a szülei házában.

Ariana Grande

Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Dennis Van Tine/Geisler-Fotopres

Az énekesnőnek egy kansasi temetőben volt furcsa élménye, úgy érezte, az egész kocsiját elönti valami szomorú, negatív hullám, és kénszagot érzett, amiből démonok jelenlétére következtetett. Távozáskor bocsánatot kért a lelkektől a nyugalmuk megzavarása miatt, majd készített egy fényképet, amin három arcot vett ki, holott a fotózás idején nem volt ott senki rajta kívül.

Gillian Anderson

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Angela Weiss

A X-akták Scullyja nem csak a sorozatban találkozott természetfeletti jelenségekkel, a valóságban is látott már nem egy szellemet. "Határozottan érzem a lelkeket. Nagyon fogékony vagyok erre, de ez nem olyasmi, amiről nagyon sok emberrel lehetne beszélgetni" – nyilatkozta egyszer.

Emma Stone

Forrás: RIA Novosti/RIA Novosti/Ekaterina Chesnokova

A színésznő úgy hiszi, néhai nagyapja azzal jelzi a jelenlétét a családnak, hogy negyeddollárosokat hagy szanaszét a lakásban. "Ez csodálatos, ez annyira jellemző rá. És pont ettől csodálatos, hogy nem logikus, hanem mágikus dolog" – mondta.

Lapozzon, tudunk még pár „szellemes" sztárról!