Kiakadtak egy tévésorozatra a bohócok

Amerikai Horror Story 7. évad trailer
Vágólapra másolva!
Az amerikai bohócszövetség tagjainak nem tetszik, hogy az Amerikai Horror Story-ban ijesztőnek állítják be a bohócokat.
Vágólapra másolva!

A World Clown Association nevű amerikai bohócszövetség elnöke, Pam Moody aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az Amerikai Horror Story hetedik évadjában sok lesz a gyilkos bohóc, ráadásul most kerül a mozikba Stephen King Az című könyvének újabb feldolgozása is, amely szintén egy pszichopata bohócról szól.

Bohócok az Amerikai Horror Storyban Forrás: FX

Moody szerint a bohócok egyetlen lehetősége, hogy népszerűsítik magukat, tudatosítják az emberekben, hogy nem kell tőlük félni. „A bohócok szerepe, hogy örömöt, nevetést, humort hozzanak ebbe a fájdalmas világba” – mondta a Sparky néven fellépő nő.

Az ijesztő bohóc karaktere régóta része egyébként a szórakoztatóiparnak, már Edgar Allan Poe is írt egy Bice-Béka című novellát, amelyben az udvari bolond felgyújtotta a királyt és a teljes udvartartást, egy 1892-es opera, a Pagliacci pedig egy féltékeny bohócról szólt, aki megölte a feleségét és annak szeretőjét.