Sztárban sztár: Stohl elkezdte a munkát, Détár Enikő befejezte

2017.09.17. 21:53

Stohl András óvatosan, megilletődve kezdett a Sztárban sztárban, később kicsit belelendült - Liptai leginkább a zakójának örült. A legkeményebb kritikát épp Claudia mondta a Hofit alakító Ekanem Bálintról: „Semmi humort nem találtam benne, pokoli volt nézni. Nem tudok hozzászólni, bocsánat” – közölte. Volt viszont több vicces-szellemes produkció a második élő show-ban, kiesett Détár Enikő.

Stohl András megszeppenten kezdte TV2-es szereplését, hiába a sokéves rutin, kissé feszengett, amikor bejövetelkor Tilla ölelgette és kérdezgette. Elmondta, hogy a másik három zsűritag nagyon pörög, azt a tempót nem fogja tudni felvenni, de majd úgyis ott ül mellette Liptai, aki segít neki. Claudia – mint mondta – örült annak, hogy végre egy zakós férfi ül mellé, eztán a zsűri ruházatán élcelődött egy sort. Papp Szabi egy ujjatlan pólóban zsűrizett ezen az estén, hozzá képest az RTL volt műsorvezetője valóban egy elegáns úr volt.

Détár Enikő - mint Márió, a harmonikás

Forrás: tv2

Volt közös produkció felvételről, majd a show-t Kollányi Zsuzsi kezdte, Mick Jaggert alakította, a Paint It Black című klasszikust adta elő. A zsűri alaposan feldicsérte, Majka pláne, hiszen jó barátnője és kollégája, énekesnő az együttesében.

„Nekem sokkoló, nagyon kemény volt. Teljesen eltűntél nekem a maszk mögött. Azt szokták mondani, hogy a nőket szeretem, de Mick Jaggert nem rugdosnám ki az ágyamból. Téged kirugdosnának!” – így hangzott első értékelése (a Hair című filmre utalva), majd adott egy nyolcast.

Singh Viki, mint Nicki Minaj

Forrás: tv2

Détár Enikő arca egy tanulmány volt már egy héttel korában is, amikor megtudta, hogy Márió, a harmonikás lesz a feladata: a díva nyilván jobban örült volna egy klasszikus női popsztárnak, de igyekezett megoldani a feladatot. „Második vagy, jó az!” – rikkantotta Tilla a pontozás után, de két versenyző után ez azért szerény siker. Singh Viki Nicki Minajt alakította, de a zsűri inkább a fenekével foglalkozott.

Charlie-t énekelt Király Viktor

Forrás: tv2

„Úgy érzem, hogy valaki szívatni akar engem, mert ez már a második dal, amit magyarul kell énekelnem” – mondta a New Yorkban nevelkedett Király Viktor az előadás előtt. Kiváló hangi adottságai vannak, parádésan adta elő Charlie-t: ha rádióban halljuk, meg nem mondjuk, hogy nem az eredeti Horváth Károly énekel. „Ez tényleg király volt” – ünnepelte Tilla, és ezzel nem is nagyon lehet vitatkozni. Be is zsebelte a maximális negyven pontot, teljesen megérdemelten.

Cserpes Laurának nem túl izgalmas feladat jutott, Mary Poppinsként kellett bizonyítania: iparkodott, de aki a filmet nem látta, azt untatta. „Olyan volt nekem, mintha négy Xanaxszal indította volna a napot” – értékelt Liptai. „Picit vértelennek tűnt Charlie után” – így summázta Majka. Stohl csak hetet adott neki, 29-et gereblyézett össze a lány, ez elég harmatos.

Felismeri Oláh Gergőt?

Forrás: tv2

Berkes Olivér a sérülése ellenére is jól hozta Sean Paul karakterét, Oláh Gergőnek pedig elég nehéz feladat jutott, de 38-at szerzett Aretha Franklinként. Elég nagy debella volt, darabosan mozgott, jókat nevetett rajta a közönség. Horváth Tamás Lady Gagája sem volt rossz, noha hangban egyáltalán nem igyekezett nőre venni a figurát.

A magyar Lady Gaga

Forrás: tv2

Ákost kellett énekelnie ezen az estén a mezőny legjobb női hangjának, Janicsák Vecának, de nem hozott nagy izgalmakat az előadás, visszafogott és statikus lett. Ifjú szoftverfejlesztőt látott a színpadon Liptai, Stohl Andrásnak pedig az volt a baja, hogy nem Ákost látta-hallotta a színpadon, hanem végig Vecát. Papp Szabinak azonban így is jó volt 10-re, Majkának csak 8-at ért, Stohl egy 7-est adott csak.

Van még tovább, lapozzon!

Előző
Következő