Erdei Zsolt túl van élete legnehezebb időszakán

2017.09.19. 10:38

A világbajnok ökölvívő koraszülött kisfia, Vilmoska szépen fejlődik, Erdei Zsolt és családja, úgy tűnik, túl van a nehezén.

"Szerencsére nem kell állandóan orvosokhoz járni vele, nemrég ugyan volt egy vérvétele, de az is csak azért, hogy megnézzék, szüksége van-e még plusz vasra. Eddig ez így volt, de már rendben vannak az értékei. Most már csak fejlesztőórákra, tornára kell járnia" - mondta Erdei Zsolt a Blikknek.

Forrás: Fem3

A lapnak arról is beszélt, mennyire hálás a párjának, hogy ebben a nehéz időszakban így helyt állt, és mennyire boldog, hogy a sok kórházi kezelés után mindannyian otthon vannak.

"Persze az éjjelek nem mindig egyszerűek, mert Viktor fiam hol németül, hol magyarul, de beszél álmában. Néha felébredek rá, mert a nyitott ajtón keresztül hallom. Vilmoska pedig, akinek a kiságya bent van velünk a szobában, állandóan nyöszörög éjjel, néha több órán keresztül, mintha mesélne valamit" - tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK