Horváth Éva már nem szeret meztelenül állni a tükör előtt

Horváth Éva bikiniben
Vágólapra másolva!
Horváth Éva arról beszélt a Micsoda nők!-ben, hogy már nem szeret meztelenül állni a tükör előtt, nem elégedett teljes mértékben azzal, amit lát. Bár a szülés után visszanyerte alakját, az mégsem ugyanolyan, mint volt - ennek ellenére már számos alkalommal láthattuk bikiniben.
Vágólapra másolva!

A modell nem elégedett teljes mértékben magával, korábban büszkén állt a tükör előtt ruha nélkül, és tetszett neki a látvány, most úgy látja, össze van esve a teste.

"Volt egy időszak, amikor boldogan álltam a tükör elé, még egyébként pocakosan is boldogan álltam a tükör elé, de most látom, hogy össze van esve a kis testem, és most nem. A feszes izomzatot nem sikerült visszaszereznem. Oké, hogy visszafogytam, de teljesen mást látok most a tükörben, úgyhogy inkább messziről elkerülöm" - mondta.