Nem terjed tovább A Köd, itt a vége

a köd
Vágólapra másolva!
Nem lesz második évadja A Köd című sorozatnak. Bár nyáron vége lett az első évadnak, a döntést csak most hozták meg.
Vágólapra másolva!

Kaszát kapott A Köd, az ok természetesen a nézettség. A történet középpontjában egy kisváros állt, amelyre titokzatos, egyre rémisztőbb köd száll le. Kérdés volt azonban, hogy maga a köd vagy a túlélésért küzdő, magukból kivetkőző emberek jelentik-e a nagyobb veszélyt.

A sztorit filmen már láthattuk, 2007-ben mutatták be Frank Darabont rendezésében, Thomas Jane és Marcia Gay Harden főszereplésével – a mostani változatban többek között Alyssa Sutherland, Isiah Whitlock Jr., Bill Carr, Luke Cosegrove és Frances Conroy közreműködött.

Mint kiderült, nem tervezhetnek nyugdíjas állással, mert szeptember 27-én a Spike elkaszálta a szériát. Idén június és augusztus között volt esélye bizonyítaani, de sok más Stephen King-féle tévés feldolgozással szemben ez elbukott, a 0.14-es rating célcsoportban roppant alacsonynak számít az USA-ban.