Jövőre tőlük lesz hangos az internet

Sommer Ray
Vágólapra másolva!
A fiatalok körében a tévésztárok helyett egy ideje már az internetes celebek hódítanak, egy-egy jól eltalált vloggal milliós követőtáborra lehet szert tenni – és nem mellesleg rengeteg pénzt lehet keresni. Bemutatunk pár feltörekvő youtubert, jó eséllyel tőlük lesz hangos 2018-ban az internet.
Vágólapra másolva!

Hogy ki az a Sebestyén Balázs vagy Majka? – kérdezik ma már a 19 évnél fiatalabbak. A két tévés ugyanis éppen csak lecsúszott arról, hogy bekerüljön a magyar tinik tíz legkedveltebb híressége közé.

A tíz legnépszerűbb személy közül ma már nyolc YouTube-sztár

írta meg az Origo tavaly októberben a Gemius legfrissebb kutatására hivatkozva. A youtuberek tehát tagadhatatlanul közönségbefolyásoló erővel bírnak.

Lássuk, itthon kik most a legmenőbbek, majd szétnézünk a nagyvilágban is!

Kilenc éve indult minden

Kilenc éve, hogy Zsiros László Róbert feltöltötte a CD-ből légpárnás jármű című, szórakoztató stílusban előadott, de ismeretterjesztőnek szánt videóját Szertár nevű YouTube-csatornájára. Ő volt az első, aki arcát vállalva kezdett el videózni Magyarországon.

Pár évvel később, 2011 januárjában A 10 legjobb vígjáték című videójával debütált a ma már több mint 682 ezer feliratkozóval, vagyis rajongóval rendelkező híres és hírhedt Dancsó Péter, akit aztán májusban már Szirmai Gergő, a Hollywood Hírügynökség csatorna jellegzetesen gesztikulálva ordibáló műsorvezetője is követett.

És alig pár napja, 2017 októberében lépte át a 700 ezer követőt a Pamkutya formáció, akik paródiának szánt szatirikus klipekkel lettek népszerűek.

Aztán jöttek még szépségvideósok, gasztrovideósok, megmondóemberek vagy éppen humoristák. Akik kifogytak a szakterületből, de jó beszélőkéjük volt, nem mellesleg a számítógépes játékokért is odavoltak, azok gamerként streamet, vagyis órákon át tartó közvetítéseket tettek fel arról, ahogy játszanak. És ez a mennyiségi stratégia bejött, mert a tinik elkezdték nézni őket.

Mára már több százezer fiatal követi a korábban még underground, ma nagyon is a mindennapjaik részét képző YouTube-videósok életét.

Lájkolják a képeiket, megnézik a videóikat, és követik az Insta-posztjaikat.

A rajongás súlyát több róluk szóló találkozó, rendezvény, díjátadó és gála, piacra dobott sminkkészlet, arcképükkel ellátott póló vagy éppen róluk szóló könyv is jelzi.

Bár a legtöbb feliratkozóval rendelkező videósok között "csak" a 22. helyen áll Viszkok Fruzsi beautyvideós, 267 ezer rajongóját bármelyik magyar híresség megirigyelné. Ráadásul ezek a számok csak a YouTube világáról árulkodnak, az Instagram-követőkről még nem is beszéltünk.

Évek alatt gyűjtötte össze pár tízezres követői táborát Magyarósi Csaba, aki 35 évesen már nem a tiniknek szól, mégis népszerű. Ugyanakkor nagyon is jól jött neki ez a kritikus kiindulási tömeg, amikor 2017. január 1-jén elindította napi vlogsorozatát.

Ekkorra már több mint 500 szereplős volt a magyar YouTuber-szcéna,

ami hatalmas zajt jelentett, így jó tartalommal, de nulla feliratkozóval csak kínkeservesen tudott volna eljutni mostani, több mint 170 ezres rajongói táboráig.

Napjainkban Szirmai Gergő már három csatornán is dolgozik, Dancsó Péter küzd, hogy visszaszerezze a trónt Pamkutyáéktól, Magyarósi Csaba ideiglenesen pihenteti a napi vlogolást, de befejezte a videózást Szandi Mandi és Móni szépségvilága is.

De mi a helyzet a nagyvilágban? Kiktől lesz hangos 2018-ban az internet?

Lapozzon, bemutatunk pár menő arcot!