Még tart az átok a Sztárban sztár női esetében

Vágólapra másolva!
Az első négy kieső nő volt, a férfiak mezőnye egy hónap után is teljes. Inkább nők szavaznak, és jóformán mindig a férfiakat támogatják a voksaikkal?
Vágólapra másolva!

A Sztárban sztár legutóbbi adásában Kollányi Zsuzsi ragyogó Tina Turner-produkciót adott elő, a mozgás, a hang, minden stimmelt, látszott a beletett munka, és jó volt hallani, mennyire ügyesen adja vissza a rocknagymama jellegzetes, nehezen utánozható orgánumát. A zsűri nem is fukarkodott a pontokkal, a maximális negyvenet zsebelte be, dicséretek, bókok mellett, és úgy gondolhatta, joggal, hogy ez sima továbbjutás. Ennek ellenére a tévézők voksai után már visszazuhant a középmezőnybe, és ott ácsoroghatott percekig a kiesőjelöltek között, kétségek között. Negyven ponttal a tarsolyában!

Singh Viki nem tűnt boldognak Forrás: tv2

Ő megúszta ideiglenesen, de Singh Viki simán kiesett, annak ellenére, hogy volt egy-két férfi kollégája, akinél semmivel nem volt rosszabb. Eddig négyen búcsúztak az idei évadtól, és mind a négy nő volt: a véletlen furcsa játéka lenne, vagy arról van szó, hogy főképp női nézők voksolnak, és ők elnézőbben egy férfi énekessel, mint egy másik hölggyel?

A közelmúlt búcsúi

Détár Enikő volt idén az első kieső: mivel 30 éve a pályán van, joggal gondolhatta, hogy pár huszonévesnél tovább marad majd a show-ban, és vesz négy-öt kanyart. Mint mondta, ebben a csapatban mindenkinek az anyukája lehetett volna, és a végén, amikor csak nők álltak kinn, arra gondolt, hogy könnyebben viseli ő a kiesést, mint a többi – fiatalabb - lány. De nem így lett.

Kép a negyedik adásból Forrás: tv2

„Szerettem volna még két-három adást, a többi nem is nagyon fért volna bele az életembe. Az asszonyoknak mondanám, hogy szavazzatok a nőkre! Ezekben a műsorokban majdnem mindig férfiak nyernek. És az sem véletlen, hogy csak egy Claudia, és három pasi van a zsűriben" – elmélkedett a díva, aki elég szerencsétlen feladattal hasalt el, Máriót, a harmonikást kellett előadnia. Oda énekhang sem nagyon kellett, vicces sem volt.

Őt a kiesők sorában Csézy követte, ami nem volt nagy meglepetés, mivel az első adás végén is ott toporgott az utolsó kettőben. Annál rosszabbul eshetett Cserpes Laurának, hogy előbb a kiesőjelöltek közé került, majd egy hétre rá ki is pottyant – ráadásul egy zsűri által magasztalt, elismert produkcióval, épp akkor, amikor kezdett volna belejönni. De a tévéző asszonyoknak nem kellett tovább a szőke, csinos énekesnő, ahogy legutóbb már Singh Viki sem. Közben vígan a mezőnyben van Berkes Olivér és Horváth Tamás, akik ugyan nem rosszak, de nem is parádéznak, és az átlagos tévéző nemigen ismerhette őket a show előtt.

Hányan szavaznak?

Mint látható volt Kollányi esetében, a négytagú zsűri hiába ad valakinek 40 pontot, a maximummal is vissza lehet zuhanni a középmezőnybe. Mint megtudtuk, jelen pillanatban (hétfő délben) 705 535 regisztrált felhasználó van a TV2 Live-ban. Egy-egy adás alatt átlagosan nagyjából 35 ezren használják, de arról nincs adata a TV2-nek, vagy nem adja ki, hogy ez a nemeket illetően milyen arányban oszlik meg.

Forrás: tv2

Úgyhogy csak feltételezni lehet, a nézői voksokat látva, hogy több a női szavazó, és ők inkább egy férfit támogatnak, ha egyformának tűnik a két produkció színvonala.

Mi volt korábban?

Az első évadban még nem lehetett átokról beszélni, ugyanis nem lány esett ki elsőnek: bár Delhusa Gjon pillanatok alatt kizúgott, utána már két nő pottyant ki: a kétségkívül tehetséges és csinos Dér Heni, illetve Soma, aki már nem tini, viszont sokszor szórakoztató.

A második évadban rögtön egy nő integetett szomorkásan a végén, Völgyi Zsuzsinak hiába volt Romantic-múltja, a nép nem támogatta. Az első öt kiesőből négy volt nő, mert Győzike egykori énekesnőjét hetek alatt olyanok követték, mint Koós Réka, Dukai Regina vagy Pásztor Anna – utóbbi aztán a látványos átváltozások nagymestere, mégsem húzhatta sokáig olyan tévéshow-ban, ahol feltehetően a nők szavaznak.

Forrás: tv2

A nők rossz szériája a harmadik évadban is folytatódott, elsőként Janza Kata hullott el, de olyan gyorsan ám, hogy mára már mindenki elfelejtette, hogy ott volt egyáltalán a mezőnyben. A Nyári lányok és Baby Gabi sem húzták sokáig abban az évadban.

A negyedik szezon ugyan kilógott a sorból, mert ott Kefir és Mészáros Árpád Zsolt személyében két férfitól búcsúztak a nézők hamar, de a nők szempontjából negatív trend visszaállt az ötödik – most futó – évadra, ahol négyből négy kiesett nő.

Ha pedig a fentiekhez hozzávesszük, hogy a zsűriben is 3:1 arányban férfiak ülnek, mind az öt évadot férfi műsorvezető kapta (Friderikusz után Tilla), és a négy lezárt szériát egyaránt férfi énekes nyerte, akkor megállapítható, hogy a még versenyben maradt Kollányi Zsuzsinak és Janicsák Vecának igencsak fel kell kötnie a szoknyáját, ha ott akar lenni a végelszámolásnál.