Ikrei elvesztéséről mesélt a magyar luxusfeleség

Köllő Babett Feleségek luxuskivitelben Köllő Babett a Feleségek luxuskivitelben című tévéműsor egyik szereplője, színésznő
Vágólapra másolva!
Köllő Babett, a Feleségek luxuskivitelben szereplője ikrei elvesztéséről mesélt.
Vágólapra másolva!

Köllő Babett erőt szeretne adni azoknak a nőknek, akik hasonó dolgokat éltek meg, ezért úgy döntött, elmeséli, hogy vesztette el ikreit három éve.

"Három éve nyáron teherbe estem, ráadásul ikrekkel. A sors fintora, hogy nem sokkal előtte kaptam egy filmszerepet, amit ezért visszamondtam. Aztán a 12. hét utáni genetikai vizsgálaton kiderült, hogy nagy a baj. Már ott tudni lehetett, hogy ez így nem lesz jó.

Az orvos azt mondta, hogy tizenhét százalék esély van arra, hogy mind a hárman túléljük ezt a terhességet. Andrással tanakodtunk, és igen, az abortusz is szóba jött, de a természet végül maga rendezte ezt a tragédiát" - mesélte a Blikknek.

Fotó: Polyak Attila - Origo

Utólag bánja, hogy közvetlenül utána nem vágtak bele egy újabb babaprojektbe, de úgy érzi, hétéves Milla lányuk így is ad elég feladatot.