Majka: Van, hogy húszmillió megy a süllyesztőbe egy hülyeség miatt

Majka, Az 50 milliós játszma
Vágólapra másolva!
Az 50 milliós játszma mostani szériájában is lesznek ismert játékosok, elsőként Ördög Nóra és férje, Nánási Pál játszik majd Majkánál. A TV2 műsorában tavasszal több mint 90 milliót vittek haza a játékosok 11 hét alatt, akkor a legnagyobb nyeremény 16 millió volt. Az új szériában is ugyanazok a szabályok, a műsor viszont már új időpontokban kerül képernyőre: a Ninja Warrior hétfői adásai miatt Majka keddtől szombatig lesz képernyőn.
Vágólapra másolva!

Majka már a második évadot viszi Az 50 milliós játszmából, úgy érzi, sokáig el tudna jutni játékosként, hisz ha az adott válaszok közül egyet ki tud zárni, akkor szépen előre lehet haladni.

„Ebben a játékban akkor is tovább lehet menni, ha nem tudom a választ, de van olyan, amit biztosan ki tudok zárni. Abban, hogy sikerrel ugorjam meg a szinteket, elsősorban az kell, hogy jól játsszak, jó döntéseket hozzak. Természetesen ahhoz, hogy jó döntéseket hozzak, nem árt, ha van némi tudásom is” - mondta az Origónak.

Forrás: TV2

A műsorvezető az élő adásban is többször hangoztatja, hogy szerinte mi a jó taktika, erről is mesélt: „Az a fontos, hogy ne kapja el őket a gépszíj, azaz ne kockáztassanak feleslegesen. Ha nem tudják pontosan a választ, inkább osszák szét a pénzt, ne hagyjanak üresen olyan választ, amiről nem tudják, jó lehet-e, vagy sem.

mások kezdeti magabiztossága foszlik semmivé egy pillanat alatt, amikor egy húszas megy a süllyesztőbe a hülyeség miatt.”

„Bírom ezt a játékot, mert nagyon jó a pszichológiája. A játékosok előre megkapják az 50 milliót, a kezükben foghatják ezt az összeget, érzik a játék tétjét. Néhány kérdés után, amikor lehullanak a milliók a semmibe, egyre feszesebb lesz” - mondta.

Forrás: TV2

Ördög Nóra a férjével játszik majd

Ebben a szezonban egyelőre kétmillió forintot nyertek a játékosok, de a tavaszi évadban több mint 90 milliót vittek haza 11 hét alatt, akkor a legnagyobb nyeremény 16 millió volt. Most is, ahogy korábban, az online játékot játszók közül a hét utolsó adásnapján (tehát mostantól szombaton) kisorsolnak egy játékost, aki 1 millió forintot nyer.

Forrás: TV2

Az 50 milliós játszma keddtől szombatig van képernyőn, és minden héten sztárpárok is játszanak. Az elsőben Ördög Nóra és férje, Nánási Pál, október 28-án pedig Mádai Vivien és Istenes László kapnak 50 milliót a kezükbe, és csak rajtuk múlik, mennyi marad náluk az adás végére.

A helyszínen továbbra is nyolcvan-száz néző követi élőben a műsort, de a TV2 Live applikációjának már több mint 720 ezer felhasználója van.

Az eddigi adások alatt közel 100 ezren játszottak online, mintegy 6 millió interakciót generálva a játékon belül.

A fővárosi játékosok a legaktívabbak, őket a debreceni nézők követik.

A kérdéseket kérdésírói csapat készíti, ami összesen 7-8 főből áll. Ez mára már szinte egy külön szakmává vált, mert azt kell az íróknak szem előtt tartani, hogy olyan tudásra kérdezzenek rá szórakoztató módon, ami a játékosok és a nézők jelentős része számára elérhető.

Nem kérdeznek norvég filozófusokról, igyekeznek olyan témákat találni, amivel vagy az iskolai tanulmányok alatt találkozunk, vagy a mindennapi életben, tévéműsorokban, újságokban, az interneten jönnek szembe.

Forrás: TV2

Az 50 darab pénzköteg közelében a játékosokon és a műsorvezetőn kívül csak és kizárólag három - karszalaggal rendelkező - vagyonőr tartózkodhat, a stúdió bejáratát pedig szintén biztonságiak vigyázzák. A műsor népszerű a nézők körében, és rengetegen akarnak próbát tenni játékosként, de a jelentkezés jelenleg nem aktív.

Amint újra keresnek játékosokat, azt online felületeiken és a képernyőn fogják meghirdetni.