Kínában készül a világversenyre a magyar szépségkirálynő

Miss World Hungary Magyarország szépe
Koroknyai Virág nyertes
2017-ben Koroknyai Virág lett a győztes
Vágólapra másolva!
Elutazott Sanya-ba, a világverseny helyszínére a Miss World Hungary idei győztese. A 20 éves Koroknyai Virág egyedül vágott neki az utazásnak, hogy november 18-án Magyarországot képviselje a világ legrangosabb szépségversenyén. 
Vágólapra másolva!

"Nagyon izgulok, hiszen soha nem utaztam még ilyen messzire, ráadásul teljesen egyedül. Az útitársam csupán három óriási nagy bőrönd, amiben csak a ruháim, a sminkfelszerelésem, valamint a nemzeti ajándékom fért el. Az első pár nap tapasztalatai alapján mindenki nagyon kedves, rengeteg programot szerveztek már nekünk. Nem sok idő volt az átállásra, már a második napon alversenyen vettem részt" - mondta Virág, utalva arra, hogy idén merőben új szabályok alapján dől el, kik juthatnak a mindent eldöntő fináléba.

Fotó: Polyák Attila - Origo

A világversenyre delegált lányokat ugyanis 6 fős csapatokra osztják, akik a többi csapattal és egymással is versengenek. A különböző feladatok teljesítése után a csapatban első helyen álló lány automatikusan kvalifikálja magát a döntőre, ahol csak 40 ország győztese versenyzik a Miss World címért. 20 fő tehát a csapatversenyekből, 15 fő a zsűri értékelése alapján, míg 5 lány a közösségi oldalakról, szimpátiaszavazás által juthat be a legjobbak közé.

A magyar közönség a Miss World hivatalos oldalán támogathatja Virágot.

Október 24-én a Talent versenyen minden döntős megmutathatta, miben tehetséges. Virág egy saját koreográfiát tanult be Emeli Sandé egyik dalára, ezt táncolta el. A felkészülés már zajlik, Virág rendszeresen beszámol követőinek a közösségi média felületein.

A finálé november 18-án lesz, ahol kiderül, idén kinek a fejére kerül a világ legszebbjének járó Miss World korona.