November végén már jön is az új Sztárban Sztár

Tóth Vera énekesnő
Tóth Vera énekesnő
Vágólapra másolva!
November 26-án ismét képernyőre kerül a Sztárban Sztár + 1 kicsi a SuperTV2-n.
Vágólapra másolva!

A második széria versenyzőinek névsora még nem publikus, november 12-én, a Sztárban Sztár döntőjében derül ki, hogy milyen párosok állnak majd színpadra.

Ábel Anita és Rákóczi Feri mellett ezúttal Tóth Vera és Király Viktor foglalnak helyet a zsűriben. Király Viktor jelenleg a Sztárban Sztár ötödik évadának finalistájaként bizonyíthat, így friss élményekkel és tapasztalatokkal vág majd bele a produkciók értékelésébe.

Fotó: Adrián Zoltán - Origo

"Nagyon várom a műsort, mert szeretek fiatal, tehetséges gyerekekkel foglalkozni, figyelemmel kísérni a fejlődésüket, főként mióta Az ének iskolája című műsorban már dolgozhattam velük. Érdekes, hogy gyerekként hogyan oldják meg azokat a feladatokat, amelyek felnőtt énekesként is sokszor komoly kihívást jelentenek. Mivel jelenleg a Sztárban Sztárban szerepelek, ismerem a műsor nehézségeit, tudom, hogy mennyi munkával jár egy-egy produkció, és ennek megfelelően fogok pontozni is" – mondta.

"Szeretem a gyerekeket és fontosnak tartom, hogy részt vegyek a tehetséggondozásban. Tavaly egy tehetséges fiatal, Farkas Zsolti mellett szerepelhettem, most pedig a másik oldalon ülök majd, ami egy nagy feladat számomra. Mindig is meg akartam ízlelni, milyen lehet a Sztárban Sztár zsűrijének lenni. Most eljött az én pillanatom" - árulta el Tóth Vera.

Fotó: Polyák Attila - Origo

"Remélem, építő kritikáimmal és dicséreteimmel hozzáteszek a fejlődésükhöz egy könnyed, szórakoztató műsor keretein belül. Nem véletlen, hogy az ország házibulija az én kedvenc bulim is egyben" - tette hozzá.