Sztárok, akik bosszút álltak az exükön

grammy 2016
LOS ANGELES, CA - FEBRUARY 15: Musician Taylor Swift, fashion detail, attends The 58th GRAMMY Awards at Staples Center on February 15, 2016 in Los Angeles, California. Jason Merritt/Getty Images for NARAS/AFP
Vágólapra másolva!
Azt az átlagemberek is jól tudják, hogy nem minden szakítás megy simán, az egész világ tekintetét bíró celebek azonban jóval könnyebben tudnak bosszút állni a velük csúnyán elbánó exen – mondjuk nyilvánosan beszélnek a másik mocsokságáról, vagy épp írnak róla egy szurkálódó dalt. Nézzük, mihez folyamodtak az ismert emberek, ha meg akarták leckéztetni volt párjukat, illetve, hogy a kevésbé ismert partnerek mit léptek fordított helyzetben!
Vágólapra másolva!

Taylor Swift

Joe Jonas annak idején roppant elegáns módon, egy alig félperces telefonbeszélgetés során szakított az énekesnővel, aki aztán dalba fojtotta a bánatát. Első csalódottságában megírta a Forever & Always-t, majd a Jonas fiú új csajának, az Ismeretlen hívás-ban is látott Camilla Belle-nek is címzett egy számot.

Taylor Swift Forrás: AFP/2016 Getty Images/Jason Merritt

Ez volt a Better Than Revenge – vagyis Jobb, mint a bosszú –, amelyben végig olyasféle piszkálódó sorok találhatók, mint hogy "Ő egy színésznő, de jobban ismert azokról a dolgokról, amiket a matracon csinál", vagy hogy "Azzal nem szerzel sok barátot, ha elveszed a játszótéren más emberek játékát". Itt meghallgathatja az egészet:

Calvin Harris

Az ismert DJ és producer szintén kavart Taylor Swifttel, az ő legismertebb bosszútörténete azonban egy másik énekesnőhöz, Rita Orához köthető. Ora nagy dobása lett volna, ha a tavalyi Teen Choice Awards gáláján előadhatja I Will Never Let You Down című slágerét, a számot azonban Harris írta, így a szakításuk után könnyen be tudott tartani az énekesnőnek: egyszerűen nem járult hozzá, hogy fellépjen a dallal.

Naya Rivera

A Glee színésznője amolyan se-vele-se-nélküle kapcsolatban volt a Big Sean nevű rapperrel, többször szakítottak, mire végre eljegyezték egymást, de az esküvőig már nem sikerült eljutniuk. Rivera nem sokat teketóriázott, hozzáment inkább Ryan Dorsey színészhez – amit önmagában még nem lehetne bosszúnak tekinteni, azt azonban már igen, hogy az esküvőt pont azon a napon tartották, amikorra Big Seannal tervezték.

Naya Rivera Forrás: AFP/Joe Klamar

Satsuki Mitchell

A Tegnap éjjel és A fiók producere évekig Daniel Craiggel randizott, ám a legutóbbi James Bond lecserélte őt Rachel Weiszre. Ez annak fényében biztosan nem volt jó döntés, hogy a nő hozzáfért a színész hitelkártyájához, és mérgében eltapsolt róla nagyjából egymillió dollárt egy éjszaka, amikor a férfi nem ment haza.

Itt még együtt Forrás: AFP/Don Emmert

Lapozzon, van még pár bosszúálló sztorink a sztárvilágból!