Hová tűnt a Két pasi kicsije?

2017.11.11. 11:14

A Két pasi – meg egy kicsi már két éve véget ért, a kicsit, vagyis a Jake Harpert játszó Angus T. Jonest azonban csupán egyetlen vendégszerepben láthattuk azóta. Hogy mi történt vele? 

A Két pasi – megy egy kicsi Jake-je, Angus T. Jones annak idején csúnyán elvágta magát a széria alkotóinál, de úgy tűnik, más sem foglalkoztatta szívesen, hiszen 2015 óta csupán Louis C. K. websorozatában, a Horace and Pete-ben tűnt fel, és ott is csak egy epizód erejéig.

Angus T. Jones a Két pasi - meg egy kicsiben

Forrás: CBS

A nézők talán még emlékeznek, Jones az után esett ki a hollywoodi kosárból, hogy adott egy vallási áhítattól fűtött nyilatkozatot, amelyben önmagát fizetett hipokratának, a Két pasi – meg egy kicsi-t pedig szennynek nevezte, és a sorozat bojkottjára szólította fel a nézőket. Mindezt úgy, hogy akkortájt heti 300 ezer dollárt vett fel a munkájáért, ami egy tizenkilenc évesnek nem éppen rossz fizetés.

A videó nyilvánosságra kerülése után a színész egyből bocsánatot kért, a CBS vezetőségét és a Két pasi – meg egy kicsi alkotóit ez azonban nem igazán hatotta meg, Jones karakterét hamar kiírták, a történet szerint Japánba küldték katonai szolgálatra. A színész ez után már csak egyszer tért vissza, a sorozat legutolsó epizódjában megismételhette a szerepét:

Belebonyolódott a vallásba, majd eltávolodott tőle

Emlékezetes videója idején Jonest egy Christopher Hudson nevű adventista lelkész vette a szárnyai alá, akinek azonban olyan szélsőséges nézetei voltak, hogy a Hetednapi Adventista Egyház ki is tagadta. Hudson szerint minden New York-inak kannibál hajlamai vannak, Jay-Z pedig szabadkőműves, aki a sátánnak áldozik – és ez csak kettő a vad elméletei közül.

Jones 2012-ben

Forrás: AFP/2012 Getty Images/Frazer Harrison

Jones közben beiratkozott a coloradói egyetemre is, először környezetvédelmi tanulmányokat végzett, majd átment zsidó szakra, végül 2016-ban tartott egy szünetet, hogy más lehetőségek után nézzen, és többet legyen az öccsével, Ottóval, akivel össze is költözött Los Angelesben.

"Nem figyelt rám senki, ami nagyon jó volt" – mondta az egyetemről a People magazinnak, majd 2016 októberében már arról mesélt, hogy otthagyott mindenféle vallási szervezetet, és újra színészkedésre adná a fejét.

Vissza a pályára?

Ehhez képest eddig csak a már említett Horace and Pete-ben szerepelt – szakállal, ahogy a lenti képen látható –, Louis C. K. elmondása szerint azért választotta pont őt, mert imponált neki, hogy Jones felrúgta karrierjét a világ egyik legsikeresebb sorozatában, csak mert morális problémái voltak annak mondanivalójával.

Jones a Horace and Pete-ben

Forrás: Pig Newton

Jones nyitott ugyan a visszatérésre, eddig azonban nem halmozták el ajánlatokkal. Közben persze ő sem ül a babérjain, 2015-ben P. Diddy fiával, Justin Combsszal és még egy haverral megalapították a Tonite nevű céget, amely zenei, szórakoztató események szervezésével és közvetítésével foglalkozik – bár a Facebook-oldaluk nem túl aktív, utoljára tavaly októberben posztoltak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK