Búcsúzott egy esélyes az X-Faktorban, a mentorok döntöttek

Dani nem volt rossz a párbajban, de nem volt elég ezúttal
Vágólapra másolva!
Tóth Bettina megint ügyes, karakteres produkcióval rukkolt elő, de párbajoznia kellett – ott legyőzte Berta Dánielt 3-1 arányban, így továbbjutott.
Vágólapra másolva!

„Bulis este volt. Sok ismerősöm mondja, hogy gyengék az énekesek, és mi is mondunk kritikákat, de ez a hét volt a legjobb. Nagyon büszke vagyok mindenkire" – summázta az estét Gáspár Laci. „Roland nem kapott jó visszajelzést a mentortársaimtól, de remélem, a közönség szavaz majd rá" – mindössze ennyi volt Radics Gigi estértékelő szakvéleménye.

„Jó este volt, jó volt látni, hogy felszívták magukat a versenyzők" – vélekedett Puskás Peti, ByeAlex pedig annak örült, hogy a nem hagyományos feldolgozásai, ötletei is bejönnek. „A mentorok engem gyakran meglepnek, mert néha azt hiszem, hogy egy választásom merész, de aztán állva tapsolnak" – ünnepelte magát a show végén.

Berta Dani és Tóth Bettina kényszerült párbajozni, előbbi kezdte a sort, itt-ott hamis volt, kicsit olyan, mint egy fellépő egy egyetemi klubban, a karaoke-partin, de kétségkívül volt benne dinamika. A lány izgalmas és egyedi karakter az idei X-Faktorban, hiszen nem énekel, hanem rappel - sorsáról a mentorok döntöttek.

Dani nem volt rossz a párbajban, de nem volt elég ezúttal Forrás: rtl

Mind a ketten nagyon jók voltak, méltó befejezés volt, vélte Puskás, aki – nem meglepő módon - saját emberét támogatta. „Van bennetek valami különleges, ezért jutottatok ilyen sokáig. Hátulról toltalak, és tolni szeretnélek tovább. Vagy inkább továbblöknélek a legjobb négybe" – mondta, nagy derültséget keltve. ByeAlex persze a saját emberét dicsérte inkább, így állt 1-1-re a meccs.

A korona megvan, a magyar női rap királynője lehet Bettina 2-3 éven belül Forrás: rtl

Gáspár Laci szerint nem csak a személyiségek és a tehetségek, hanem a stílusok is párbajoznak idén, itt például egy énekes a rapperrel. Ő Danit küldte haza, majd Giginek kellett döntenie. „Bettina kiforrt, mint előadó, ehhez kellett Alex is, hogy kihozza belőle, ami benne van. Danit szerettem, de sokszor okozott csalódást. Nem láttam nagy dolgokat tőle" – mondta, és ő is Berta ellen voksolt: ezzel Tóth Bettina maradt a show-ban.

Szavazzon!

Ki a kedvenc mentora?