A Viszkis döntése egymilliót hozott Kulcsár Edinának

2017.11.15. 08:54

Az Ázsia Expressz legutóbbi adásában kemény fizikai küzdelem zajlott.

Küzdött, amíg bírta

Forrás: TV2

Az Ázsia Expressz november 14-i adásának végén összecsaptak a játékosok egy helyi játékszeren: egy vastag rúdon kellett ülniük, és egy erősen tömött párnaszerű tárggyal kellett ütlegelni a riválist addig, míg az le nem zuhan.

Forrás: TV2

Ambrus Attila látta, hogy ellenfele kikészült

Forrás: TV2

Az egyik elődöntőben Ambrus Attila került szembe Kulcsár Edinával, utóbbi le is sérült, de szívósan tartotta magát. Nyilvánvaló volt, hogy a nála jóval idősebb, de fizikailag erősebb Ambrus, akit Viszkis rablóként ismer a népnyelv, le tudta volna csapni a rúdról a műsorvezetőt, de a döntő pillanatban nem tette. Helyette leugrott, lovagiasan feladta az elődöntőt: nem lett volna nagy sportértéke, ha egy fájós vállú, ötvenkilós nőt kiüt.

Kulcsár Edina győzelme miatt párja mehetett a döntőbe

Forrás: TV2

Rövidre rá Kulcsár párja döntőzött (ezt Edina továbbjutása tette lehetővé), és meg is nyerte azt, mellé pedig egymillió forintot. Ez az összeg egyelőre elméleti, ahhoz el is kell jutniuk a kalandos reality végére, egészen Bangkokig: ott a győztes megkapja az addigi amulettjátékokon összegyűjtött pénzt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK