Kocsis Tibor: Ha egyedül vagy, te viszed el a balhét

2017.11.23. 21:27

Kocsis Tibor a Sztárban Sztárban a második helyen végzett korábban, most az oldalán egy gyerektehetséggel, Zöldi Larával tér vissza a színpadra. Nem tart a feladattól, inkább izgatottan várja, hogy mit sikerül kihozniuk belőle. Úgy látja, minél messzebb áll tőle az előadó, annál hálásabb a feladat, a női szerepeknek ezért is örülne - erről mesélt az Origónak.

Nem csak szereplőként, de tanárként is tekint magára Kocsis Tibor, szereti a gyerekeket, így nagyon várja már a közös munkát.

„Izgatott vagyok, és egyelőre félelem még nincs bennem a műsor miatt. Vannak hasonló korú gyerekek a családban, mint Lara, aki a partnerem lesz tíz héten keresztül. Azt látom, hogy nagyon talpraesett kiscsaj, aki felmegy a színpadra, és szerintem semmi gátlás, semmi probléma nem lesz. Van színpadi tapasztalata, hasonló műsorban is szerepelt már, így nem féltem” – mondta.

Fotó: Polyák Attila - Origo

„Szigorú nem leszek, szerintem a gyerekek is akkor élvezik majd ezt az egész mókát, ha nagyon játékosra vesszük. Nekem a Sztárban Sztár is szórakozás, egy vicces élmény volt, de a kicsi verzió még inkább annak tűnik. A csapat tagjaival beszéltük, hogy mindenki alig várja, lubickolni fogunk benne. Persze kell készülni is, még ha külső szemlélőként néha úgy is tűnik, hogy ez egy könnyű dolog” – tette hozzá.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Tapasztalatai szerint pont azok a dalok működtek neki, melyek távol álltak tőle, mint például Csongrádi Kata vagy Pavarotti.

„Amikor valami egyébként is közel áll az előadóhoz, az ebben a formátumban nem hálás feladat. Mikor valaki teljesen kibújik a bőréből, az mindig jobban felkelti a figyelmet. Ezért jók a női szerepek, és ezért jó, ami vicces. Ebben a műsorban vagy a humorral lehet sikeresnek lenni, azzal, hogy valaki nagyon nem veszi komolyan magát, vagy pont az ellenkezőjével: mikor a görcsös akarás nélkül látszik a belepakolt sok munka."

„Mikor Pavarottit adtam elő, még operaénekeshez is elmentem segítségért. Nem tanultam meg egy hét alatt operát énekelni, de sokat adott a produkcióhoz" –  idézte fel.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Sűrű időszakot él a karácsony közeledte miatt, de sikerült összehangolnia a műsort és a fellépéseket.

„Régóta tudok a felkérésről, így mindent ehhez igazítottam. Mivel ketten leszünk a színpadon, még többet akarok majd próbálni. Mikor egyedül van az ember, akkor ő viszi el a balhét, de most ketten vagyunk, így a másikért is felelősséget kell vállalni. Szeretném, ha a gyerekeknek legalább akkora élmény lenne a Sztárban Sztár, mint nekem volt” – mesélte.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK