Köllő Babett: Megrettentem, és otthon zokogtam

2017.11.26. 07:30

A Feleségek luxuskivitelben szereplőjének, Köllő Babettnek tériszonya van, csak hideg, csendes és zajmentes szobában tudja kialudni magát, és a telefonja nélkül pár órát sem bír ki – félelmeiről, a szimpátia fontosságáról és arról is mesélt az Origónak, hogy szeretné megmutatni egy vagányabb, keményebb oldalát a nézőknek.

Nehezen hozta meg a döntést, vagy rögtön igent mondott a műsorra?

Utólag azt mondom, magam is meglepődtem, milyen gyorsan igent mondtam. Egyszerűen minden vonz ebben a műsorban, hisz életemben nem voltam még ilyen körülmények között, és baromira érdekel, hogy mit vált ki belőlem. Mostanában elgondolkodtam azon, hogy nem igazán volt időm magamra, így remélem, hogy lesz lehetőségem picit leülni és gondolkodni, átértékelni dolgokat. Nem mozdított ki mostanában semmi a komfortzónámból. Abban bízom, hogy olyan feladatokat fogunk kapni, és olyan körülmények között fogunk élni, ami majd hoz valami változást az életembe, mert szükségem lenne rá.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Mitől tart a leginkább a Celeb vagyok-ban?

Pont kérdeztem Rozinát, hogy hányféleképpen tudja elkészíteni a rizst babbal, és nem nyugtatott meg, de ez a része kevésbé zavar, jól elvagyok étel nélkül. Viszont elég erősen tériszonyom van! Úgy mentem fel az Eiffel-toronyra panoráma lifttel, hogy becsuktam a szememet. Pont a lényeg maradt el, nem láttam közben Párizst, nekem ez teljesen kimaradt.

Otthon a házi, kis póktól nyilván nem félek, de nem találkoztam még nagyobb pókokkal, kígyókkal, nem dobtak rám soha csótányokat, patkányokat, így fogalmam sincs, hogy hogyan reagálok majd az ilyen szituációkban. Valószínűleg mindenféle fóbiám lesz, mire hazajövök, még a rizstől is rettegni fogok!

Mennyire tartja magát vagánynak, bátornak?

A családom és a kollégáim szerint nagyon vagány vagyok, de ezt csak abból szűrik le, hogy baromi vagány módon vezetem a társulati buszt. Ez azért nem annyira vagány sztori, így majd a dzsungelben megmutatom, hogy mennyire vagyok az! Azt gondolom, hogy erős csaj vagyok, de majd ki fog derülni. Bízom benne, hogy nem az első vagy a második nap fogok elpityeredni, hogy haza szeretnék menni.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Mi az erőssége?

Csapatban jó vagyok, mert a színház is egy csapatjáték, és azt gondolom, a csapatért megteszek mindent. Sokat számít, hogy közösség vagyunk, és ha nem csinálok meg valamit, akkor a többiek sem kapnak enni.

Versenyként tekint a műsorra?

Nem akarok elsőként kiesni, de nagy versenylázban nem égek. Azért játszom, mert szeretek játszani, és ez szerintem sokkal jobb. Szeretnék megélni minden pillanatot, minél pozitívabban. Tizenkét embert összeraknak, akik próbálják túlélni a hétköznapokat egy dzsungelben, ez egy játék, nem verseny. Az más kérdés, hogy ki fog majd tetszeni a nézőknek, és ki nyeri meg a szériát.

Itt nem az a kérdés, hogy ki hordja legszebben a fát, és ki ette meg a legtöbb pókot, hanem arról, hogy ki szimpatikus és ki nem. A munkám is erről szól, ez a személyiségek harca.

Mennyire szimpatikus a nézőknek, hogy érzi?

Mikor elkezdődött a Feleségek luxuskivitelben, az első két rész után én magam is megrettentem, és zokogtam otthon. Aztán elkezdett az egész pozitív irányba menni, a nézők elkezdték észrevenni, hogy ki milyen. Úgy érzem, engem ez a dzsungeles műsor fog hozzásegíteni, hogy megmutassam, én igazából milyen vagyok, és még mi van bennem.

Nagyon pozitívak a visszajelzések, úgyhogy bízom benne, hogy sokáig maradok. Persze az is benne van, hogy nem szeretnek, szívatni akarnak, és ezért akarják nézni többször, ahogy bátorságpróbára megyek vagy gusztustalan dolgokat eszem.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Mennyire kitartó? Elképzelhető, hogy ha nem bírja, inkább feladja?

Nem! Én ha valamit elkezdek, akkor azt általában szeretem végigcsinálni.

Milyen a csapat, mennyire ismeri a többieket?

Pintér Tiborral és Anger Zsolttal már többször találkoztam, Mikike is ismerős, a műsorvezetőket ismerem, de ők sajnos nem velünk lesznek. Most mindenki cuki, de mindenki jól van lakva! Majd ott kiderül, hogy ki milyen, amikor éhezni fogunk. Arról beszéltünk Kabát Petivel, hogy ő úgy szeret aludni, hogy néma csend és sötét van körülötte. Ezzel én is így vagyok. Attól rettegek, hogy horkolni fognak körülöttem, én akkor nem tudok pihenni! Még nem kérdeztem meg, de nagyon fontos dolog, hogy vihetek-e magammal füldugót, mert az segítene a dolgon. Én otthon is hidegben, sötétben, néma csendben alszom, ez ott biztosan nem lesz meg.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Mi fog a leginkább hiányozni?

A kislányom.

És a tárgyak közül?

A mobilom. Ha a kislányom és a telefonom velem lehetne, azt hiszem, semmi problémám nem lenne a dzsungelben.

KAPCSOLÓDÓ CIKK