Mitől őrült menő és szellemes a Rick és Morty?

Vágólapra másolva!
A Rick and Morty 2013-ban indult hódító útjára és olyan pályát futott be, mint a Breaking Bad – Totál szívás, csak sokkal rövidebb idő alatt. Évadról évadra népszerűbb lett, egyre többen kezdtek beszélni róla, idézni belőle, mára pedig kvázi beépült a popkultúrába és kultstátusznak örvend bizonyos körökben. Vajon mit tudhat ez a széria, amit más nem?
Vágólapra másolva!

A sztori gerince végtelenül egyszerű: Rick Sánchez alkoholista és emellett a világ legzseniálisabb elméje, feltaláló, aki a lányával és annak családjával él. Számára nem okoz nehézséget dimenziók közt utazni, idegen lényekkel kapcsolatba lépni és átélni olyan élményeket, amikről más csak álmodik. Unokáját, a közel sem olyan eszes, 14 éves Mortyt, általában magával hurcolja ezekre a kalandokra, hogy aztán a végeredmény tobzódjon a végtelen szürrealitásban.

Forrás: comedy

Dan Harmon és Justin Roiland álmodta képernyőre a sorozatot, ez utóbbi szolgáltatja a két főhős hangját is. Elmondásuk szerint nagy hatást gyakorolt rájuk a Vissza a jövőbe filmek Dokija és Martyja, amivel nehéz vitába szállni. Valóban felfedezhetőek párhuzamok, noha Rick és Morty kapcsolata mára komplexebbé érett és arról se feledkezzünk meg, hogy nem egy családbarát szériáról beszélünk.

Klasszikusok tűnnek fel

A filmes utalások egyébként végigkísérik az eddig három évadot és 31 epizódot megélt sorozatot. Olyan alkotások kerülnek elő, mint a Mad Max, az Eredet, a Jurassic Park vagy A dolog. Mindezt elképesztően szórakoztatóan, Harmonék tipikus stílusával karöltve, mely szenzációsan ötvözi az említett mozik atmoszféráját, a sorozat végtelenül egyedi világával.

Forrás: comedy

A filmek mellett a televízió sem maradhat ki a szórásból, bár itt tisztelgések, utalások helyett, inkább a fricskára mennek rá. Akad olyan epizód, ami külön a tévéreklámokra fókuszál, és nem rest a humorfaktor mellett bemutatni azt, hogy egyes médiumok mit meg nem tesznek a profitért, illetve mennyire butítóan tud hatni az emberekre a televízió bámulása napokon át.

Forrás: comedy

Az eddigiekből kikövetkeztethető, hogy a Rick and Morty nem ajánlható mindenkinek. Végtelenül sötét a humora, merészek a karikatúrák, vulgáris a nyelvezet. Ezek a tényezők elriaszthatnak egyeseket, de Harmonék agyszüleménye jóval kiforrottabb és összetettebb, mintsem be lehessen skatulyázni néhány böfögős poénná és káromkodássá. Az a szintű elszállt kreativitás, ami jellemzi az epizódokat, közel példátlan a televíziózásban.

Intelligens és poénos szövegek

A sci-fi körítés miatt ez egyrészt elengedhetetlen, de ezen felül is a felfedezett világok, bizarr lények és találmányok elképesztően ötletesek. A sziporkázó párbeszédekbe szintén nem kevés találékonyság szorult. Roiland multifunkcionális orgánumát önmagában is élmény hallgatni, de a helyenként obszcén humor és a tudományos fantasztikum keverése teszi igazán autentikussá a dialógusokat. Nem nagyon emlékszünk olyanra, hogy valaki ennyire jó arányérzékkel írt volna egyszerre intelligens és poénos szövegeket.

Forrás: Comedy

Kezdetben az epizódok a randomitásról szóltak, egy bizonyos kalandot elmesélve, idővel azonban összefüggő történetté érett a cselekmény. Megtartva a humort, mégis mélyebb tartalommal, komolyabb témákkal, összetettebb jellemekkel operálva.

A cikknek nincs vége, lapozzon a 2. oldalra!