Wossala Rozina: Engem nehezen lehet felbosszantani

Celeb vagyok ments ki innen Wossala Rozina Celeb vagyok ments ki innen 2017 - Wossala Rozina
Celeb vagyok ments ki innen 2017 - Wossala Rozina
Vágólapra másolva!
Wossala Rozina úgy érzi, két dolgot nem tudnak róla a nézők: ő nagyon vidám és laza, de ezt az arcát még nem volt lehetősége megmutatni a képernyőn. A konyhafőnök szigorú zsűritagja állítólag nem fél semmitől, a csapatból pedig Cicciolinát tartja az egyik legérdekesebb karakternek. Az afrikai út előtt beszélgettünk vele.
Vágólapra másolva!

A Celeb vagyok-ba való indulás előtt többször említette, hogy retteg. Mitől fél ennyire?

Ennek a műsornak a Félelem és reszketés Afrikában címet kellett volna adni, konkrétan semmi másról nem fog szólni, minthogy folyamatosan a komfortzónánkon kívülre rakjanak. Mivel nekem a komfortzónám nagyon széles, sőt, nincs is igazából, tényleg

Mivel lehet kiszakítani?

Úgy érzem, semmitől nem félek. Persze, attól még, hogy az embernek nincs tériszonya, ha egy 200 méteres szikláról kell leugrania, akkor van. Attól még, hogy nem félek a pókoktól, nem szeretnék 15 tarantulával barátkozni. Nem mondom, hogy konkrét dolgok miatt rettegek, de abban biztos vagyok, hogy a műsor hatására ki fog alakulni pár maradandó félelmem.

de baromi sok fóbiából fogok visszajönni. Nem akarok egyébként erre felkészülni, mert szerintem nem lehet. Inkább próbálom elengedni, és próbálom magam lenyugtatni.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Látta az előző szériákat? Nagyjából tudja, hogy milyen feladatokra számíthat?

Én azt mondtam, hogy na, jó, leülök és végignézek egy teljes szériát, de végül egyetlen egy részt láttam. Aztán rájöttem, hogy még egyet biztosan nem akarok látni! Olyan szinten kezdtem el magamat paráztatni, amit feleslegesnek éreztem. Nem tudom, és nem is akarom tudni, hogy mi vár ránk.

Milyen a csapat? Sok az ismerős?

Vidám! Három-négy embert ismerek jobban. Mikikével, Zsolttal, Alexával dolgoztunk együtt, őket ismerem, nekik nagyon örülök, de biztosan, ha megismerem a többieket, minden félelmem el fog szállni velük kapcsolatban, és kiderül, hogy egy jó csapat leszünk. Akire nagyon kíváncsi vagyok, és nagyon-nagyon várom, hogy időt tölthessek vele, az Cicciolina. Egyszerűen szenzációs karakter, elképesztő életúttal. Azt gondolom, nagyon erős csaj, kitartó, szerintem jóban leszünk.

Mennyire könnyű felbosszantani, mennyire veszekedős típus?

Engem nem nagyon érdekelnek ilyen dolgok, nagyon rugalmas ember vagyok. Nehezen lehet felbosszantani, sok mindent ráhagyok a másikra, konfliktuskerülő ember vagyok. Alapvetően nem vagyok olyan, akit idegesíteni lehet.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Magára veszi a szakács szerepét a dzsungelben? Fog főzni a többiekre?

Természetesen, amit rizsből és babból ki lehet hozni, azt én ki fogom hozni. Nem tartom elképzelhetőnek, hogy heteken keresztül fűszerek nélkül rizsen és babon fogok élni. Engem az éhezés nem feltétlenül zavar, de az ízek mindennél jobban fognak hiányozni.

Ízeket nem érzünk majd egyáltalán, ez durva lesz. Ahhoz, hogy sót kapjunk majd, szerintem egy hétfejű sárkánnyal kell majd megküzdenünk.

Meg szeretné nyerni a szériát? Ez a cél?

Én nem tudok versenyként tekinteni ezekre a hetekre, hisz a célig itt egyetlen dolog juttathatja el az embert: a nézők szimpátiája. Mindannyian leszünk nagyon szimpatikusak és nagyon unszimpatikusak is ebben a négy hétben, hisz ez arról szól, hogy minden arcunkat megmutassuk. Az, hogy ebből mi jut el a nézőhöz, másik történet, ezt én nem tudom befolyásolni. Amit mi kint meg fogunk élni, egész más valóság lesz, mint ami lecsapódik a néző számára.

Ha kizárólag a versengésről a kitartásról szólna, akkor tudnék versenyként tekinteni rá, mert nagy megmérettetés, de így ez nem az. Kiderül a műsor alatt, hogy mit látnak belőlünk, milyennek ismertek meg minket. Ha az ember eljut a feléig, akkor ki tud benne alakulni egy rendszer arra, hogy hogyan lehet nyerni, mi ez igazából.

Vágyott rá, hogy kiléphessen a zsűripult mögül?

Nagyon vidám, laza ember vagyok, és két dolog nem jön le rólam a Konyhafőnökben. Pont ez a kettő! Nagyon örülök, hogy ebből a kötött szabályrendszerből kilépve megmutathatom magam másképp is. Fontos, hogy az emberek lássák ezt az oldalam is. Erre nem volt eddig lehetőségem.