Celeb vagyok: többen mennének, egy szereplőt hazaküldtek

2017.12.07. 20:09

Legalább négyen jelezték, hogy elég volt az éhezésből és az esőből.

December 7-én folytatódott a Celeb vagyok, ments ki innen!, és ebben az adásban már kiesőt is bejelentettek. Korábban Köllő Babett már jelezte, hogy voltaképp már menne haza, nyerni úgysem fog, és a fiatal Tóth Andi is integetett, amikor arról volt szó, hogy ki hagyná el a tábort, ki utazna menten Budapestre. A csütörtöki adásban az apátiába hullott, mogorvává vált Anger Zsolt is bejelentette, hogy ennyi elég volt neki, majd Pumped Gabo is közölte, hogy egyáltalán nem motiválja, hogy ő legyen a dzsungel királya.

Herczeg ZoltánFotó: Polyák Attila - Origo

A korábbi évadokban is a műsorvezetők közölték a hírt a szereplőkkel, így történt ez most is. Kiss Ramóna és Puskás Peti meglátogatták a pulóverben, nagykabátban gubbasztó társaságot, és a kiesőt is megnevezték.

Herczeg Zoltán kapta a legkevesebb voksot, a többieket még játékban akarja látni a szavazó-tévéző.

„Segíteni kellett egymást benn, sok társunk igényelte a törődést, erős kötelékek alakultak ki a táborban" – mondta. Úgy vélte, hogy komoly támasza volt a csapatnak. „Belül éreztem jól magam. Odaadtam volna ezt a kiesést olyannak, aki ment volna haza: Gabónak, Babettnek, Andinak. A hitelesség viszont a legfontosabb, és tőlem ezt kapták. Én büszke vagyok arra, amit itt elvégeztem" – summázta a műsor végén.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK