Tóth Vera bugyiban fotózta magát, meztelen hassal

2018.01.22. 11:18

Tóth Vera 45 kilós fogyása után megmutatta, hogy néz ki most a hasa. Mint írja, nem tökéletes, de ezért a tökéletlenségért is rengeteget tett és tesz.

"Nem kockás, nem szép, puklis is, rücskös is, felesleg is van rajta még bőven, de nekem öröm ez a has. Miért raktam ki ezt a fotót? Azokért a lányokért, fiúkért, akik nap mint nap a művi, természetességtől távol álló képeket kényszerülnek látni a világhálón, értük, akik ettől rosszat éreznek, akiknek emiatt elveszett az önbizalmuk. Én most megosztom a tökéletlenségemet, a béna, sittes pizsimben.
Attól még lehetek vonzó, lehetek díva. Tulajdonképpen ezért a tökéletlenségért én sokat melóztam és melózok a mai napig. Az út, amit eddig bejártam, nagyon nehéz volt, ez a has sem így nézett ki, sokkal rosszabbul, sőt katasztrófa volt a szó szoros értelmében. Most is néha annak látom, de próbálok megbarátkozni magammal. Régen az összes védekezőrétegemet a pocakomra pakoltam. Írtó nehéz már nem oda pakolni" - írja a bejegyzésben.

Tóth Vera (@tothveraofficial) által megosztott bejegyzés,

"A fogyás egy rituálé azért a célért, hogy levetkőzzem magamról a gátlásaimat, hogy a védekezőrendszerem ne zsírtömegekben mutatkozzon meg rajtam, hanem belül, a lelkemben tudjak megerősödni. Nehéz? Igen az, minden nap rettegek a plusz kilóktól! Nagy küzdelem tartani ezt a formát úgy is, hogy tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok karcsú és lehet, hogy nem is leszek. Egy hét alatt akár három, négy kilót is ingadozik a súlyom, amit nagyon nehéz elfogadnom, de ugyanakkor jó érzés karban tartani magam, a lelkem, a testem" - áll a fotó mellett.

"Jó tudni, hogy a hormonális betegségeim ellenére, még mindig én vagyok a főnök, én rendelkezem a testem fölött, hisz ezt a formát is komoly döntésekkel értem el. Azt mondják, "neked csak a műtét volt az egyetlen megoldás, milyen gyenge vagy. Nem tudtál magadtól fogyni?" Igen, nekem az egyetlen megoldás volt, de az életmentéshez kellett. Ami utána következett, keményebb volt, mint a 25 év százharminc kilós élet. A valódi érzelmek, a valódi problémák nálam is napi szintűek. Engem is bánt, hogy nem lettem gazella alkat, bántanak az "Instagram lányok" "tökéletes" posztjai, de az igazi dolgok, a valódiság szerintem nem ezekből a fotókból fog kiderülni. A való(di)ság izgalmasabb, egyedibb. Kívánom, hogy találd meg MAGAD ebben a tökéletes, gumicukor világban, sőt lépj ki belőle. ÉLJ! Azon vagyok én is" - zárja a sorokat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK