Havi 120 ezret kap nyugdíja mellé a nyomorgó Paudits Béla

2018.02.01. 11:46

Paudits Béla sokáig küzdött azért, hogy megkapja a Jászai Mari-díja után járó anyagi támogatást. 

Megnyugodhat a nehéz anyagi körülmények között élő, sokat betegeskedő Paudits Béla, hiszen a Best szerint megkapta a díjáról szóló igazolást, így márciustól 121 ezer forinttal egészítik ki 70 ezer forintos nyugdíját.

"Nekem van egy Jászai Mari-díjam, amit ugyan nem vettem át, mert nem értem rá, állt a bál a nejemmel, de azt a díjat nekem kiosztották. Bár úgy tudom, hogy eredetileg Kossuth-díjra voltam felterjesztve, na mindegy. Ha sikerülne elnyerni ezt a támogatást, akkor 120 ezer forintot kapnék pluszba halálomig. Nagyon nem mindegy, hogy 70 ezerből vagy majd 200 ezerből tudok-e megélni" -nyilatkozta korábban Paudits.

Nála kezdett Jimmy

A színész az Origónak korábban elmondta, hogy jóformán senki nem keresi, nem látogatja, magába zárkózva él macskájával és madaraival, néha telefonon perlekedik az önkormányzat szociális osztályával. A közönséggel már nem keresi a kontaktust, fellépni nem akar, és az interjút sem szerette volna, de azért egy órán át adomázott.

Paudits Béla hosszasan mesélt a hazai színjátszás nagyjairól, egy legendás bárról, a torontói disszidálási szándékról, és 1956-ról, amikor rálépett véletlenül egy halott kezére. Zámbó Jimmyt előbb nőnek nézte, utána megszerette, és állítja, hogy akkoriban még nem pisztollyal mászkált a pesti éjszakában. Itt olvashat erről hosszabban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK