Alec Baldwin jól kiszúrt a kollégáival

Alec Baldwin
Vágólapra másolva!
Alec Baldwin nem vállalta a főszerepet egy megrendelt vígjátéksorozatban, így nem is lesz belőle egyből komplett széria, a tévécsatorna visszakozott.
Vágólapra másolva!

Mint arról korábban beszámoltunk, az ABC egyből sorozatot rendelt a Black-ish, Feketék fehéren készítőjének, Kenya Barrisnak az új projektjéből, amelyben producerként Alec Baldwin is közreműködik.

Akkor még nem lehetett tudni, hogy Baldwin vállalja-e a főszerepet is, csak most, a végleges forgatókönyv elolvasása után döntött úgy, hogy inkább a háttérben marad – mire az ABC visszamondta az egész évados megrendelést, és egyelőre csak a pilotot kéri.

Alec Baldwin Forrás: AFP/Jamie Mccarthy

Baldwin szerint a szerep nem passzol hozzá teljesen, de a készítők terve az, hogy hasonlóan nagy nevet szereznek meg a feladatra. A két női főszerepet Regina Hallra és Whitney Cummingsra bíznák, de hivatalosan még ők sem csatlakoztak a projekthez.

A történet középpontjában egyébként egy öregedő tévésztár áll, aki összeköltözik leszbikus lányával és annak családjával: barátnőjével és örökbe fogadott gyerekükkel.